Ben Stiller új filmje, a Walter Mitty titkos élete kapcsán adott interjút a Parade magazinnak. A színész-rendező magát is kalandornak tartja, mint új filmje főhősét, ugyanakkor az olyan örök érvényű dolgok, mint a szerelem, őt is azonnal két vállra fektetik.
Milyen érzés, amikor önmagát kell rendeznie egy filmben?
Sosem akartam a kettőt egyszerre csinálni, mert frusztrál, hogy egyszerre két helyen kellene lennem. Aztán ott van az utómunka, amikor körülbelül egy éven keresztül a saját arcát bámulja az ember a vágószobában. Persze azért vannak jó oldalai is ennek a kettősségnek, mert olyasmiket is meglátok, amiket egyik szerepben sem.
Melyik a kedvenc gyerekkori élménye?
Tizenhat éves lehettem, amikor apámmal Izraelbe mentünk. Autóval átszeltük az országot, voltunk Jeruzsálemben és Maszadán, nagyszerű kirándulás volt. Még búvárkodtunk is a Vörös-tengernél, pedig apám nem búvárkodó típus.
Biztos nincs ennél izgalmasabb?
Na jó, van még más is. Az út során megismerkedtem egy helyes lánnyal és eléggé összebarátkozunk. Kicsit kegyeletsértő leszek ezzel a mondatommal, de a tények makacs dolgok: a Siratófalnál szerelmeskedtünk. Soha nem fogom elfelejteni azt az estét.
Melyik volt a legkülönösebb szilvesztere?
A húszas éveim közepén egy nem igazán jól működő kapcsolat miatt eléggé magam alatt voltam, és menekülni akartam belőle. Akkoriban egy nem túl közeli ismerősömhöz költöztem, akivel kitaláltuk: mivel mindkettőnknek vannak ír felmenői, töltsük Írországban a szilvesztert. A repülőn ért minket az éjfél, a pilóta köszöntött bennünket. Aztán reggel ötkor leszálltunk, és minden olyan kihalt volt, amilyennek Bono megénekelte egy U2-számban.
Nyolc napot töltöttünk az országban, kétszer is letörtem a bérelt autónk tükrét, köszönhetően a bal oldali közlekedésnek. Mire hazaértem, üzenet sem várt a lánytól, ám mégis úgy éreztem, végre tettem valamit a boldogságomért. A Walter Mitty is valami ilyesmiről szól.
Hogy éli meg, ha egy filmje – legyen akár rendezője vagy szereplője – nem hozza a várt eredményt?
Már egész korán nagy pofont kaptam az élettől ebben a témában. A Kábelbarát című filmet rendeztem 1996-ban, Jim Carrey volt a főszereplő, és szétszedtek a kritikusok. Már ekkor megtanultam, hogy az eredmény nem áll feltétlenül azok felett a tapasztalatok és élmények felett, amiket a munka közben szed össze az ember. Végül nekem lett igazam, mert utána a következő szerepemben, a Keresd a nőt! című filmben már szinte elfelejtették, hogy rendező is vagyok.
Kevesen tudják, de 1992–93-ban saját tévéshow-ja is volt, amit Emmy-díjra jelöltek.
Fogalmunk sem volt, hogyan kell show-műsort csinálni. Próbáltunk viccesek lenni, és megnevettetni az embereket olyan dolgokkal, amik minket is szórakoztattak. Szerencsések voltunk, hogy lehetőségünk volt olyan műsort csinálni, amit szerettünk volna, más kérdés, hogy egy év és tizenhárom epizód után törölték. Őszintén szólva nem lepett meg a döntés, mert nagyon sok munka volt benne, de mégsem jött ki belőle az, amit eredetileg akartunk.
Romantikus férfinak tartja magát?
Az biztos, hogy amikor Christine kezét megkértem, minden tökéletes volt. Az Apádra ütök forgatásáról szöktem meg, s egyedül a gyűrű nem volt nálam, amikor féltérdre ereszkedtem előtte, de aztán gyorsan átrohantam érte a másik szobába és szerencsére még így is igent mondott.
Úgy hallottam, hogy a való életben is átélt olyan jeleneteket, mint az Apádra ütökben.
Hát, természetesen Christine apjától kértem először engedélyt a lánykérésre, hisz ez a szokás. Az apósomnak biztonságtechnikai cége volt, és nem igazán nevezhetjük a szavak emberének. Akkoriban az alagsori biztonsági kamerának is elmondtam, hogy tényleg szeretném feleségül venni a lányát. Sokkal jobban féltem tőle, mint magától a lánykéréstől, mert abban biztos voltam, hogy Christine is ugyanúgy érez, mint én. Szerencsére gyorsan összebarátkoztam az apósommal is, nagyszerű ember.
Élete nagy szerelme a felesége?
A megismerkedésünk után mindössze nyolc hónappal már az oltár előtt álltunk. Minden nagyon gyorsan történt, pillanatok alatt lett ő a szerelmem, a legjobb barátom és az, akivel mindent megoszthatok, így nem akartam éveket várni azzal, hogy összekössük az életünket.
Az apaság mennyiben változtatta meg?
Mindig emlékezni fogok arra, amikor hazavittem a kórházból az elsőszülött lányomat, Ellát. Előtte minden fontos dolgot elmondtak a nővérek és az orvosok, de már a kocsiban majdnem összetojtam magam, nehogy valami baja essen. Hihetetlen érzés, hogy egyik pillanatról a másikra egy új ember kerül az életedbe, aki mindennél fontosabb lesz, és onnantól csak arra összpontosítasz, hogy mindent megadj neki.
Most már nagyobbak a gyerekei, milyen a viszonyuk?
A lányom 11, a fiam pedig 8 éves, teljesen eltérő személyiségek. Ella folyamatosan azzal viccel, hogy túlságosan egészségesen étkezem. Mindig piszkál, hogy „apa, egyél egy kis jégkrémet, egyél pizzát”, én pedig kényszeredetten mindig nemet mondok, mert egy ideje vegán vagyok és gluténmentesen táplálkozom. Persze azért előfordul, hogy mégis engedek a kísértésnek, és olyankor mindenki megnyugszik – kivéve persze engem.
Már a kislánya is forgat
Ben Stiller nagyobbik gyermeke, Ella imádja a filmeket, okostelefonjával ő maga is állandón „forgat”, mi több, a felvett anyagot a számítógépen meg is vágja. – Nem kétséges, ő a kedvenc rendezőm – csinál ebből is poént a színész.
