Pongrácz Barbi 10 évvel fiatalabb fiút szeret

Pongrácz Barbara
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 19. 08:45
A TV2 Jóban Rosszban című sorozatának Halász Gergője és Pongrácz Barbarája hirtelen szeret egymásba, ma este pedig már az első csók is elcsattan.

– A csókolózás nem okozott problémát, hiszen ilyenkor az ember teljesen a karakter fejével gondolkozik. Nem az kattog az agyamban, hogy itt van egy nálam jóval fiatalabb fiú, és most meg kell csókolnom – árulta el a Barbit megformáló Legerszki Krisztina. A színésznő a nagy korkülönbségről is elmondta a véleményét. – Ha két ember szereti egymást, akkor nem számít, hogy van köztük pár év. Az a fontos, hogy mekkora az összhang.

Ripka Kálmán viszont nehezebben vette a csókjelenetet. – A forgatás kihívás volt abból a szempontból, hogy Krisztivel előtte nem nagyon dolgoztunk együtt. A forgatókönyvírók bedobtak minket a mély vízbe, mert Gergő hirtelen szeret bele Barbarába – folytatta Kálmán, majd hozzátette: számára kifejezetten nehéz volt a jelenet, hiszen karaktere is először kerül ilyen intim közelségbe a sorozatban.

– Én úgy vagyok ezzel, hogy egy férfi-női kapcsolatban szerencsésebb, ha az erősebbik nem képviselője az idősebb. Én magánemberként nem hiszem, hogy kikezdenék egy tíz évvel idősebb nővel. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.