Őrület: Mc Hawer már két hónapja nem iszik

alkoholizmus
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 09. 07:35
Még önmagának is meglepetést okozott Mc Hawer azzal, hogy huszonhárom év piálás után két hónapja rá sem tud nézni a szeszre. Kijózanodásának Tekknő Miki annyira megörült, hogy azonnal visszavette a duóba.
ozs

Mc Hawer annyira elborzadt lecsúszott sorstársai élettörténeteitől a hathetes elvonókúra alatt, hogy összekapta magát. – Az utóbbi időben olyan sokat ittam, hogy az elmúlt három év szinte teljesen kiesett. Amikor már mindenki letett rólam, én a poharat tettem le. Az utolsó előtti pillanat volt, bevallom, én sem hittem, hogy kitisztulok – nyilatkozta lapunknak a zenész.

– A kórházban megismert emberek példái nyitották fel a szemem: láttam, hogy ha nem változtatok, olyan sorsra jutok, mint ők. A harmadik elvonómat sikerült teljesen végigcsinálnom, gyógyult alkoholistaként távoztam a kórházból. Egy függő sosem szokik le teljesen, még szedem a gyógyszereket, amikre, ha innék, kicsinálnának, de szerencsére egyáltalán nem kívánom a szeszt – osztotta meg boldogságát lapunkkal Hawer.

Pedig pár hónappal ezelőtt már anynyira elhatalmasodott rajta az alkoholizmus, hogy már Tekknő Miki sem bírta tovább elviselni, és több évtizedes közös zenélés után megszakította vele a kapcsolatot. – Miki nem örökre fordított nekem hátat, csak addig, amíg összeszedem magam. Megcsináltam az elvonót, felhívtam, hogy folytassuk, és a jövő héten már kezdjük a közös fellépéseket – újságolta Hawer.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.