Oláh Ibolya a legjobb harminc továbbjutó közt szerepel A Dal című Eurovíziós Dalversenyen az Egy percig sztár című számával – jelentette be Gundel Takács Gábor a szerdai gálaesten.
A hír meglepetésként érte a Bors munkatársát is, hiszen az igazi lázadó személyiségként ismert Ibolya mostanában ritkán szerepel televíziós színpadon. Ráadásul megbízhatóságáról sem mindig pozitívak a visszajelzések, hiszen koncertek és színielőadások próbái is többször fulladtak kudarcba az énekesnő különc viselkedése miatt.
Ibolya a Borsnak elmondta: a sok megpróbáltatás után most újra talpra állt, de annak ellenére, hogy a versenyzők többsége nyertesként szeretne végezni, ő nem kizárólag a győzelemre hajt. – Nagyon meglepődtem, hogy beválogattak a harmincba – amit szerintem még nem fogtam fel –, igazából már régóta jelentkezhettem volna, de most értem meg rá igazán. Eldöntöttem, csak jól akarom magam érezni, nem szeretnék azon görcsölni, hogy nyerjek. Nekem megvan a szabadságom ebben a görcsös, monoton világban és nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak vagy mit mondanak, ha a szakma elismeri a zenémet. Ez egy olyan verseny, hogyha nem jön össze, akkor nem jön össze. De már azzal is nyertem valamit, hogy itt lehetek – mondta felszabadultan Ibolya, akit a Megasztár óta eltelt tíz esztendő alaposan megedzett mind szakmailag, mind pedig lelkileg.
– Tíz év alatt megjártam a poklok poklát, de itt vagyok. És ez fontos. Nem hagytam, hogy mások eltiporjanak, a kudarcokból erőt merítettem és felálltam. Nincsenek nagy vágyaim, hagyom, hogy a dolgok menjenek a maguk útján. Dolgozom, de nem kergetek vágyálmokat. Ami fontos és meg kell történnie, úgyis megtörténik – jelentette ki mosolyogva Ibolya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.