Megleste a párja Gubik Petrát

Gubik Petra
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 27. 14:45
Gubik Petrát teljesen elvarázsolta szerelme, Nagy Sándor, akivel minden szabad percükben romantikáznak. Ugyanakkor nem akarnak elkapkodni semmit, így az összeköltözéssel még várnak.
A. T.

Repked a boldogságtól Gubik Petra, az Operettszínház új csillaga, szerelme, Nagy Sándor oldalán valósággal kivirágzott. A pár annyira jól érzi magát együtt, hogy nemcsak egymást mutatták be szüleiknek, hanem az „ősöket” is egy asztalhoz ültették.


– Úgy éreztük, mintha már évek óta ismerné egymást a két család – mesélte a nagy találkozásról Petra, akire hosszú idő után, négy hónapja talált rá újra a szerelem.

– Nagyon szeretem, és az jó, hogy mivel sokat dolgozunk, megbecsüljük az együtt töltött időt, tudunk vágyakozni a másik után. Ő az első olyan férfi az életemben, aki minden tekintetben illik hozzám. 


A fiatalok kapcsolatát egyelőre a romantika uralja, Sanyi például még a premier előtt, titokban megnézte az Elfújta a szél című musical próbáit, hogy mielőbb lássa választottját Scarlett O’Hara szerepében. Ugyanakkor az összeköltözésről a lány realistán nyilatkozott.


– Most lett saját lakásom, és szeretném még egy kicsit élvezni, de a jövőben bármi elképzelhető – árulta el a huszonnégy éves lány.

Jó éve volt

Petra az X-Faktorban lett országosan ismert, a Like nevű női formáció tagjaként. Az együttes azóta feloszlott, de az ő karrierje beindult. Színésznőként eddig csak vidéki színházakban láthattuk, de idén felfedezte az Operettszínház is, amely azonnal főszerepet kínált neki. Emellett ő váltotta Dér Henit, a Sugarloaf együttes énekesnőjeként.           

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.