Körözik a magyar címlaplányt

harapás
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 29. 07:15
Megharapott egy rendőrt, közmunkára küldték Barsi Adrit. A playmate azonban késve látott munkához, így fogházra változtatták büntetését. Mivel a köztársasági elnök elutasította kegyelmi kérvényét, bármikor rajtaüthetnek a zsaruk. A Bors elérte Barsi Adriennt, aki állítja, jogtalanul akarják börtönbe csukni.
GYLF

Körözi a rendőrség Barsi Adriennt, aki szerepelt a magyar, sőt a német Playboyban is.

A dögös modell korábban egy rendőri intézkedés alól akarta kivonni magát (egy rokona hívott segítséget, mert a lány túl sok nyugtatót vett be), az őt földre terítő és a kezeit hátul megbilincselő rendőrök egyikének karjába beleharapott. Adriennt hivatalos személy elleni erőszakért közmunkára ítélték.

– Más ügyekből kifolyólag sértettként hosszú ideig kórházban voltam, ezért sem tudtam időben megkezdeni a közmunkát egy állatmenhelyen. Később azonban önként jelentkeztem ott, és le is dolgoztam a huszonöt napot. Szedtem a kutyagumit napi nyolc órában, sőt egy naptárat is összehoztam a menhelynek, amivel adományokat gyűjtöttem nekik – kelt ki magából a Borsnak Adri.

Időközben azonban elindult egy eljárás, és a közmunkát letöltendő fogházra változtatták. Mindezt úgy, hogy a tárgyalásokon is jelezte, hogy megkezdte a munkát, sőt az igazolást is leadta a menhely vezetőjének aláírásával. A büntetését mégis átváltoztatták letöltendőre.

– Az igazoláson már az szerepel, hogy önkéntesként végezte a munkát, nem pedig a bíróság rendelkezése alapján, így viszont az elvégzett munkáját nem vették figyelembe. Törvényileg így megmagyarázható a ­bíróság döntése, emberileg azonban megértem az ügyfelemet: olyan, mintha kétszer büntetnék meg ugyanazért – mondta dr. Bajáky Tamás ügyvéd.

– Szenteste előtti napon jött a kegyelemdöfés: a köztársasági elnök elutasította a kegyelmi kérvényemet. Augusztusban be kellett volna vonulnom, egyszer kaptam halasztást, másodszor nem. És kegyelmet sem – mondta a Borsnak Adri. – Abban az ügyben, amiben sértettként vagyok érintett, még vár rám a szembesítés. Oda elmegyek, de tudom, már nem engednek ki, viszem a cuccomat. Ha addig nem kapnak el máshol – mondta Adri.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.