Katy Perry kijött a depresszióból

Katy Perry
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 23. 14:45
Katy Perry leleplezte magát. Egy tévéműsorban beszélt arról, hogy a látszattal ellentétbe rettentően megviselte a válása. Russel Branddel való szakítása depresszióba sodorta.
Bors

Megterhelő időszakot élt állt Katy Perry, miután két évvel ezelőtt elvált a férjétől, Russel Brandtől. Egy ideig próbálta elnyomni magában az érzéseit és inkább arra koncentrált, hogy a külvilág ebből semmit se vegyen észre és boldognak tűnjön.

– Ma már megint tudok nevetni magamon, de akkoriban ez csöppet sem volt vicces. Teljesen befordultam, a volt férjem helyett magamban kerestem a hibákat, amitől az összes önbizalmam elszállt. Vidámnak akartam látszani, ezért állandóan mosolygásra kényszerítettem magam és hajszoltam az élményeket, aminek az lett a vége, hogy a teljes idegösszeomlás szélére sodródtam.

– Rengeteg időt töltöttem a barátaimmal, amikor meg egyedül voltam, sokat meditáltam – elevenítette fel élete legnehezebb időszakát a brit Channel4-n futó Chatty Man című show-műsorban Katy, aki abból sem csinált titkot, hogy nagy depressziójában még a piálásról is lemondott. – Három hónapon keresztül méregtelenítettem a testem, mindenféle vitaminokkal tömtem magam és egy csepp alkoholt sem fogyasztottam. Ez utóbbi volt a legnehezebb, borzalmasan szenvedtem ez idő alatt – tépte fel a sebeit Perry. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.