Iszak Eszti spanyolra tanítja szerelmét

nyelvtanulás
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 12. 08:45
Iszak Eszti nyelvórákat vesz, és a tananyagot azonnal át is adja kedvesének, Ákosnak. Egyszer már nekifutott a spanyoltanulásnak, de modellkarrierje miatt abbahagyta.
Tukacs Tekla

A VIVA Tv műsorvezetője évek óta ismerkedik már a spanyol nyelvvel, a gimnáziumban és a főiskolán is tanulta, de tudását nem érzi elég alaposnak.

Ezért a napokban elhatározta: az angol után spanyol nyelvből is leteszi a nyelvvizsgát, majd ha már megtanulta az alapokat, kedvesének, Dobrády Ákosnak is ad majd nyelvleckéket.

– Mivel Ákos Olaszországban él, felmerült, hogy olaszul tanuljak, ám a spanyol mellett döntöttem. Kicsit közelebb áll a szívemhez, és ha már Ákos olaszul, én pedig spanyolul beszélek, legalább lesz alkalmunk egymást tanítani – lelkesedett Eszti, aki tizenhét éves korában, még Dunaújvárosban kezdett spanyolul tanulni, ám modellkarrierje miatt nem jutott idő a nyelvekre.

– Ma már több időt fordítok a tanulásra, az egyik legfontosabb dolognak tartom, hogy ismerjünk legalább két idegen nyelvet. Ez alapvető elvárás minden komolyabb szakmában – magyarázta Iszak Eszti.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.