Istenes Bence és Csobot Adél: nem tudnak elszakadni

kapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 30. 07:25
Talán van közös jövője Istenes Bencének és Csobot Adélnak. Októberi szakításuk után feltűnően jól érzik magukat egymás társaságában, szombat este pedig Bence felbukkant a lány színházi premierjén.
A. T.

Volt szerelmének vigyázó tekintete mellett debütált színésznőként Csobot Adél. A tizenkilenc éves tehetséget szombat este zsúfolásig telt ház fogadta a Rózsavölgyi Szalonban, ahol a Legvidámabb barakk című előadásban játszott.

Adél a zenés kabaré szereplőjeként lenyűgözte a közönséget, köztük exkedvesét, Istenes Bencét is. A fiatalok egyévnyi szerelem után, októberben szakítottak, a hírek szerint az időhiány, eltérő terveik és a féltékenység miatt.

A külső szemlélő számára azonban az utóbbi hetekben úgy tűnik, mintha újra szerelemre lobbantak volna egymás iránt. Ezt a gyanút erősíti, hogy a sármos tévés megjelent az Adél életében mérföldkőnek számító premieren.

Bence egy barátjával érkezett a szalonba, és szemlátomást nem örült, hogy munkatársaink megszólították. 

– Tetszik – válaszolta a szünetben szűkszavúan a lány alakítására utalva, majd hosszas telefonbeszélgetésbe bonyolódott. Talán összebeszéltek, mert a premier után a cserfes Adél is kurtán válaszolt, amikor volt lovagjáról faggattuk, igaz, nem cáfolta, hogy együtt vannak. 


– Hónapokkal ezelőtt tudtuk a bemutató napját. Szép gesztus Bencétől, hogy eljött – mondta, majd kérdésünkre, hogy ismét összejöttek-e, csak titokzatosan mosolygott, és széttárta a karját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.