Hátborzongató: szellemet fotózott Geldof lánya

kéz
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 12. 14:00
Peaches Geldof megörökítette kisfiát és önmagát a fürdőszobába. A selfie-n egyértelműen látszik, hogy egy plusz kéz fogja meg a zenész lányának vállát. Az egykori modell kiderítette, ki látható a képen.
Bors

Egy rejtélyes kéz jelent meg Peaches Geldof fotóján, amikor kisfiát és önmagát fotózta fürdőszobájukban - írja a Mirror. Miután észrevette a szellemkezet azonnal posztolta az Instagramon azzal a szöveggel, hogy sikerült lefotózni egy titokzatos szellem kezét.

Az egykori modell elmagyarázta a rajongóinak, hogy egyik kezével a telefonját fogta, a másikkal pedig a gyereket, a fiának kezei pedig nem érik még át a vállát, ráadásul fizikailag is lehetetlen lenne, hogy ott jelenjen meg a keze, ami amúgy is sokkal kisebb, mint a szellemé.

Geldof nem fél a szellemtől, ezért nagyon várja, hogy visszatérjen hozzájuk. Ráadásul utána is járt, hogy vajon kié lehet a titokzatos kéz. Mint kiderült, abban a házban, ahol élnek, az 1920-ban egy gazdag férfié és a terhes feleségé volt. Az asszony annak idején halva szülte meg csecsemőjét, amit nem tudott feldolgozni, ezért öngyilkos lett a fürdőszobában.

Az asszony szerint az öngyilkos nő keze jelent meg a képen, és nagyon reméli, hogy szereti a gyermekeket. Arról is beszámolt, hogy soha semmi rossz előérzete nem volt a házzal kapcsolatban, nagyon barátságosnak tűnt korábban is. Állítása szerint csakis az öngyilkos anyuka lehet a kísértet, hiszen senki nem halt meg a náluk korábban.

.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.