Tény, Győzike öccse nagyvilági bátyjához képest csakugyan puritán életet él – de talán mégsem olyan egyszerű birkapásztor módjára, ahogy azt esténként láthatjuk.
Korábban egy újságíró járt a híres família portáján, és akkoriban azt tapasztalta: ugyanolyan gazdagságban éltek a fivérek. Nem volt különbség az életszínvonaluk között – és ez ma sem lehet másként, hiszen egy házban lakik Zsolt és Győzike. Pontosabban egy hatalmas ikerházban élnek, egymás szomszédságában. Gáspár Zsolt azonban állítja a Borsnak: nem veti fel a pénz, ennek pedig magánéleti oka van.
– Igen, rosszabb körülmények között élek, mint Győző. Ennek az az oka, hogy az első házasságom nem sikerült jól és megfogyatkozott a vagyonom – árulta el Zsolti, majd Győző vette át a szót.
– Zsoltinak zátonyra futott az első házassága, ez minden szempontból megviselte őt. De a lényeg az, hogy nagyon jól érzi magát, mióta a televízióban szerepel. Rengeteg felkérést kap, és haknizni is többet jár. Eddig három cég kereste fel, hogy legyen az arcuk. Egy távközlési, egy üdítőket forgalmazó cég, valamint egy ruhamárka is szeretné, ha a testvérem reklámozná őket – árulta el a büszke testvér, aki mostantól Zsolti menedzsere is egy személyben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.