Danics Dóri és Krasznai Tünde az X-Faktor szombati adásában lehengerlő duettben énekelte el Tina Turner egyik nagy slágerét. A Bors kíváncsi volt rá, hogy a lányok mennyire kerültek közel egymáshoz a közös próbák során.
– Mindig is jó volt köztünk a kapcsolat, de nem tudott elmélyülni, mert nem volt időnk rá. Szerintem a műsor után fog kiderülni, hogy mennyire maradunk együtt. Most annyi a feladatunk, és olyan sok mindennel kell foglalkoznunk, hogy sajnos a barátkozásra nem marad energiánk – jelentette ki Dóra.
– Arról van szó, hogy csak beesünk az ágyba egy fárasztó nap után. Nincs esti cseverészés, mindannyian arra koncentrálunk, hogy szombaton működjön, és jól menjenek a dolgok. A szőke énekesnő nem bocsátkozik esélylatolgatásba, de mindent megtenne a sikerért.
– Csak az járt a fejemben, ha sikerül bejutnom a legjobb három közé, az akkora energialöketet ad, hogy végig tudom majd csinálni a döntőt. És ha már ott vagyok, természetesen nyerni is szeretnék. Az egész verseny számomra egy nagy csoda, főleg az után, hogy tavaly nem sikerült bekerülnöm az élő műsorba – tette hozzá Geszti Péter mentoráltja, akit az egyik nagy esélyesként emlegetnek, mivel még sohasem párbajozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.