Két év után visszatér Csillagkútra a Zámori Alexát alakító Liptai Claudia. A doktornő ez idő alatt kómában feküdt.
Visszatérése alaposan összekuszálja majd a szálakat, amire a sorozatnak szüksége is van. A nézettségi adatokat tekintve nem örülhet a produkció, amely nem is olyan régen egy ideig még szinte fej fej mellett is haladt a Barátok közttel. Tavalyhoz képest majdnem egyharmadával csökkent a nézők száma.
Liptai Claudia az egyik legkedveltebb, legismertebb sztár, bizonyos, hogy most is sokakat vonz a képernyő elé. Persze a konkurens csatorna sorozata is harcol minden egyes nézőjéért.
A színésznő időbeosztása már megengedi a napi munkát a stábbal.
– Az első forgatási nap olyan volt, mintha el sem mentem volna. Szeretem a kollégáimat, ezt a közösséget, a forgatást. Hiányzott ez a fajta munka, a munkatársak. Nagyon kedveltem Zámori doktornő szerepét – mondta el Claudia. – Szerencsém van, mert a színházi elfoglaltságaimról sem kellett lemondanom. Ráadásul a stáb még azt is figyelembe veszi, hogy a délutánjaimnak szabadnak kell maradniuk, hogy Pankával lehessek, amiért különösen hálás vagyok – tette hozzá a színésznő.
Visszatérése azt is jelentheti, hogy más karakterek búcsúzhatnak a sorozattól.
– Alexa visszatérése több szereplő életére is hatással lesz. Leginkább Andrea és Mónika mindennapjai borulnak fel: nem lesz felhőtlen a viszonyuk, ami olykor szélsőségekhez is vezet – mondta Nagy Tamás, a sorozat producere. – Egy új karakter érkezése kapcsán mindig megkapom a kérdést, hogy ezért távoznia kell-e valakinek, de nincs összefüggés. Ahogy az elmúlt évben, úgy jövőre is érkeznek és távoznak szereplők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.