Berki visszafogná a szexéhes Pamelát

Hódi Pamela
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 02. 07:25
Habár a legtöbb nő szülés után nem kívánja az együttlétet, Hódi Pamela kivétel. Alig várja, hogy leteljen a hat hét, és Krisztián karjaiba vethesse magát.

Szülés után álta­lában a nők azok, akik a szeretetteljes összebújásnál nem kívánnak többet. Sok kapcsolatban okozhat problémát, ha a nő nem találja meg az egyensúlyt az anya és a szerető között.

Ám kiderült, a tűzrőlpattant Hódi Pamela, aki császármetszéssel hozta világra kislányát, nem ezeknek az anyáknak a táborát erősít.

– Kettőnk közül Pamela tartja inkább számon, hogy mikor telik le a hatodik hét, számolja a napokat. Kedvesen meg is jegyezte, hogy ha eljön a nap, átviszi a kislányunkat a nagymamához, hogy kettesben lehessünk. Én nem agyalok a dolgon, próbálom róla elterelni a figyelmem, inkább munkával és sporttal kötöm le magam – árulta el Berki Krisztián, aki a szülés előtt azt sem titkolta, hogy azért nem akar bemenni a szülőszobára, nehogy ne kívánja többé a párját az ott látottak miatt.

– A szülésnél csak Pamela arcát simogattam. Ráadásul olyan intim pillanatokat éltünk át, amiktől sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Szó sincs róla, hogy most kevésbé kívánnám őt – jelentette ki az Édes élet sztárja, aki tudja, hogy Pamelának komplexusai vannak.

Natasa Zselyke édesapja mégsem engedi, hogy kislánya édesanyja máris sportolni kezdjen. – Biztos vagyok benne, hogy Pamelának lesznek félelmei, amikor végre odakerül a sor, de aztán ha belecsapunk a lecsóba, egy pillanat alatt elillannak. Egyébként ő már most szívesen edzene, hogy ismét a maximumot hozza ki a külsejéből, de türelemre intettem, hiszen most a szoptatás a legfontosabb feladata.

Elmaradhat a csoda

A legtöbb pár esetében a szülés utáni első alkalom nem egy ördögi akció, de az anya menet közben kellemetlenül érezheti magát. A szülés miatt megváltozott test énképzavart eredményezhet, de a császármetszés okozta műtéti seb is fájhat az együttlét során – tudtuk meg Cside Kata szexuálpszichológustól. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.