Celeb

X-Faktor: padlóra került Bozsek Márk

F. F., K. B. V.

Létrehozva: 2013.11.07.

Bozsek Márkot szombaton a vérszerinti édesapja is megnézte a stúdióban. Ez nagyon felkavarta az X-Faktor versenyzőjét, aki ráadásul fizikailag sincs teljesen rendben.

Rájár a rúd Bozsek Márkra. Nem elég, hogy még mentora, Geszti Péter sincs megelégedve vele, testi és lelki gondokkal is küzd.

– Az az igazság, hogy hetek óta betegeskedem, de emellett sajnos lelkileg is rossz passzban vagyok. Én az a típusú ember vagyok, aki ha boldog, akkor nagyon boldog, de ha nincs jól lelkileg, az rányomja a bélyegét a mindennapjaira. Egy ideje pedig ebben a rosszabb periódusban vagyok – panaszolta Márk, aki azt is elárulta, lelkileg nem volt könnyű számára a legutóbbi hétvége.

– A vérszerinti édesapám megnézett szombaton éneklés közben, és ez lelkileg megviselt. Kettőnk kapcsolata eléggé komplikált, nyolcéves koromban tudtam meg, hogy más az igazi apám, mint akit annak hittem. Az igazival tizennégy évesen találkoztam először. Az ő jelenléte is hozzátett ahhoz szombaton, hogy furcsán éreztem magam a produkcióm alatt. Az viszont nagyon jól­esett, hogy az adás után megdicsért, bátorított – tette hozzá a Barátok közt sztárja, aki másfél hete náthával is küszködik.

– Egy elhúzódó megfázásról van szó, ami miatt torokfájásom és hő-emelkedésem van, illetve olykor szédülök is. Mindent bevetek, ami jó a megfázásra, főleg a vitaminok hatásában bízom. Nyilván jót tenne a pihenés, ám erre most nem jut időm – tudtuk meg az énekestől.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek