VV Dya: Nincs szükségem vibrátorra! 18+

vibrátor
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 10. 12:45
Kiakadt a ValóVilág Plázacicája, hogy szexshopban kapták lencsevégre.
Bors

Két nap telt el azóta, hogy a Bors bemutatta azt a fotósorozatot, amelyet egy olvasónk készített egy fővárosi szexshop-ban. A fényképeken VV Dya látható, amint meztelenül flangál a felnőttek boltjában.

Olvasónk szerint meglepően jókedvű volt és egy percig sem zavarta, hogy mások is megláthatják gyönyörű idomait. Akkor hiába kerestük, most ő keresett minket, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

– Kikérem magamnak, hogy meztelenkedtem volna bármilyen boltban is! A próbafülkébe igyekeztem és fehérneműket próbáltam csak - kelt ki magából Dya.

– Eszem ágában nem volt szexuális segédeszközöket vásárolni, nekem nincs szükségem vibrátorra, ostorra, vagy bilincsre. Nem úgy, mint annak a kedves embernek, aki valószínűleg ezért érkezett az üzletbe. Azt pedig visszautasítom, hogy ittasan lettem volna ott. Autóval mentem, fényes nappal, eszem ágában nem lett volna alkoholt fogyasztani. Gondoltam rá, hogy megkeresem az üzletet és kikérem a belső kamerák felvételeit, hogy tudja, ki lehet ez a bátor olvasó, szívesen elbeszélgetnék vele – magyarázta Dya, aki ha mérges, ha nem, a nekünk küldött fotókat elnézve mi bármit elhiszünk neki.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.