Nyolc éven át vezetett Majka jogsi nélkül

könyv
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 05. 11:45
Kiteregeti lapjait az ózdi hős, eddigi élete összes titkáról nyíltan vall Majka. Arról is, hogy éveken keresztül jogosítvány nélkül használta autóját.
GYLF

A valóság­show-hősből zenész-műsorvezetővé lett férfi a TV2 Frizbi című műsorában beszélt őszintén életrajzi könyvéről, és azokról az évekről, amelyekről korábban eszébe sem jutott volna. Így arról is, hogy bizony annak ellenére, hogy évekig küzdött a jogosítványért, az okirat kézhezvételéig nyugodt lelkiismerettel vezette az autóját. Igaz, a népszerűsége sosem hagyta cserben.

– Nyolc évig, egészen pontosan hét és fél évig vezettem így – ismerte be Hajdú Péternek. – A rendőrök a XIII. kerületben már úgy köszöntöttek, hogy „á, Deák Ferenc kolléga!”. Ez azt jelentette, hogy húszezer forintba lesz az a móka - magyarázta. Majka azt sem titkolta, minden alkalommal körültekintően kellett útra kelnie, hiszen vadásztak rá.

– Egyik reggel a ház előtt egy ismerős fotóst pillantottam meg az építkezés mellett, ahogy rugdosta a köveket. Még rá is kiabáltam, hogy mi újság. Csak a kocsiban esett le, hogy feltehetően azért küldték ki, hogy rám vadásszon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.