Német sztár lesz az egykori megasztáros

The Voice
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 20. 10:45
Másodszorra is hátrahagyta hazáját Bencsik Tamara. A kis szerb faluból Magyarországra települt énekesnő Budapesten sem találta a helyét, így Németországba költözött párjával.
Tukacs Tekla

Németországban kezd új életet Bencsik Tamara – írta néhány hete a Bors. A Me­ga­sztár­ban feltűnt tehetség november elején költözött ki DJ-ként dolgozó párjával, Gergővel a svájci határ mellé, egy Salem-Mimmenhausen nevű városkába.

A Budapesttől közel ezer kilométerre fekvő közös fészekben egy hatalmas gardróbnak is jutott hely, illetve van egy nagy erkély is, melyről szép kilátás nyílik az idilli tájra. Tami a rajongóival is megosztott már néhány képet, és a Borsnak is boldogan mesélt élményeiről.

– Fantasztikusan érzem magam! Gyönyörű helyen vagyunk, mindenfelé erdők, hegyek, tavak! Még kicsit furcsa a környezet, de kezdem megszokni az itteni életet. Szerencsémre a párom mellett a kutyám, Becky is elkísért, így még inkább közel érzem magamhoz az otthont. Az emberek nagyon kedvesek, csak nem tudnak parkolni – árulta el nevetve Tami, aki szorgalmasan tanulja a nyelvet, és tervei szerint pár hónap múlva egy tehetségkutatóba is benevez.

Új otthonát a rajongóinak is megmutatta a Facebook segítségével

– De addig is szállodában és étteremben lépek majd fel esténként. Még zajlanak a tárgyalások.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.