Már nem visel parókát Tallós Rita

paróka
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 07. 08:45
Tallós Rita tünetmentes, és már a haja is elkezdett nőni. Bár a rák esetében csak öt év után jelenthető ki a teljes gyógyulás, a színésznő jól érzi magát, és bizakodva tekint a jövőbe.
Böszörményi Lilla

Tallós Rita köszöni, jól van. A színésznőnél alig egy éve diagnosztizálták a mellrákot, de nem hagyta magát beleélni a betegségébe, így ma már ő segíthet másoknak átvészelni a nehéz időszakot. Egy gyógyászatisegédeszköz- reklámban nemrég szerepet is vállalt, és a film tökéletesen alátámasztja szavait.

– Köszönöm, jól vagyok, és minden leletem negatív – kezdte a jó hírrel a színésznő, majd a reklámfilmről beszélt. – Egy ágyat reklámoztam, aminek a hatását magamon is tapasztaltam. Amikor az ember kemoterápián esik át, igencsak megromlik a közérzete. Ettől az ágytól feltöltődtem, a használatakor valami különleges bizsergő, kellemes érzés járta át a testem – tudtuk meg Ritától, aki a betegsége ideje alatt is mindvégig dolgozott.

– Egész nyáron játszottam a színházban, filmet forgattam, és ez sokat számított. Szerencsém volt, mert véletlenül írtak egy olyan darabot, ami a helyzetemről szól. Az Alt duettben – amit a Spinoza Házban legközelebb november 30-án is játszom – számtalan olyan nővel találkozom, akik még betegek vagy nem képesek feldolgozni, amin keresztülmentek, sokan már háromszor végignézték a műsort, hogy megkönnyebbüljenek – mondta kedvesen Tallós Rita, aki jól tudja, hogy a szakmájában mindenki pótolható, de a családjában nem, ezért nagyon hálás, amiért mindvégig segítették a bajban.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.