Liptai és Gesztesi szerződött
Liptai Claudia és Gesztesi Károly öt év együttlét után engedte el egymás kezét, és bár az érzelmi viharok sokáig tartottak, anyagi természetű vitájuk nemigen volt, hiszen a házassági szerződés minden fontos kérdésről rendelkezett.
Gesztesié maradt a közösen vett ház, Liptainak többek között egy elegáns lakás jutott és bár Gesztesi bármikor együtt lehet lányával, Panka felügyeleti joga is a színésznőé.
Ellentmondásnak tűnik, de a házasság előtti szerződés éppen arra szolgált, hogy bebizonyítsuk, szerelmünk anyagi érdekektől mentes – vélekedett Sarka Kata és Hajdú Péter hozzátéve, hogy egybekelésük előtt már mindketten rendelkeztek nagyobb értékű vagyontárgyakkal, amelyeket azóta beforgattak a közösbe – így a valamikor megírt házassági szerződés gyakorlatilag jelentőségét is vesztette.
Schobert Norbiéknál nem volt vita
Egy korábbi barátnőm a második randink után már a házam elé hozta a családját, eldicsekedve, hogy az esküvőnk után itt fog élni – indokolta a házassága előtti óvatosságát Schobert Norbi, aki korábban azt is elmondta, hogy Réka elolvasás nélkül írta alá a papírokat – ezzel is bizonyítva, hogy nem anyagi érdekek, hanem a szerelem vezérli.
Bár a fitneszgurut és nejét sokan támadják, azt el kell ismerni, hogy az elmúlt évek viharaiban igazi társként támogatták egymást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.