Füves cigit szívott Miley a színpadon

füves cigi
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 12. 11:45
Sokan várták, Miley Cyrus mivel rukkol elô a vasárnapi, amszterdami MTV EMA-díjátadón. Az énekesnő ezúttal nem villantott merészet, ám így is sikerült magára vonnia a figyelmet.
Bors

A zene világának krémje jelent meg vasárnap este az MTV European Music Awards díjátadó partiján. Miley Cyrus korábbi botrányai után kissé visszafogta magát, ám öltözetéből a fenekén kívül így is sok mindene kilátszott.

A gálán két számot is előadott: az egyikben egy latexruhába bujtatott törpével táncolt, míg a másik dalát egy, ágyékban igencsak szűkre szabott ruhában adta elő.

Ám a húszéves énekesnő még tartogatott meglepetéseket, ugyanis amikor átvette a díjat – a Wrecking Ball című számából készített videoklipért kapta –, a színpadon elővett a táskájából egy, feltehetően marihuánás cigarettát, majd rágyújtott.

– Ez a díj nem fog beférni a táskámba…, de nézzétek mit találtam! – szólt a közönséghez az énekesnő, majd szívni kezdte a gyanús cigarettát, melynek fogyasztása még a holland fővárosban is csak az erre a célra létesült coffee shopokban legális. Ezután köszönetet mondott a róla szexi fotókat készítő Terry Richardsonnak, amiért sikerült kiragadnia őt a tinikedvenc szerepéből.

A díjátadón egyébként Eminemet, Katy Perryt, Justin Biebert, Beyoncét és Simon Cowell fiúcsapatát, a One Directiont is elismerték egy-egy szobrocskával.

Cyrus mellett Katy Perry és Ellie Goulding is próbált a középpontba kerülni áttetsző ruhájával, valamint a néhány éve a Sziget Fesztiválon is megfordult LMFAO zenekar énekese, Redfoo is alsónadrágra vetkőzött produkciója közben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.