Úgy tűnik, a számtalan, elért siker sem elég ahhoz, hogy az emberek elfelejtsék Király Linda tíz évvel ezelőtti baklövését. Az, hogy egy alkalommal elfelejtette a Himnusz sorait, hosszú időre a közönség emlékébe vésődött, így történhetett, hogy Mága Zoltán jótékonysági koncertjén is Linda került a középpontba a nemzeti dal éneklésekor – pedig ott sem volt.
A hegedűművész a csodás hangú énekesnőt is meghívta az estre, ahol a fellépők ötmillió forintot zenéltek össze a Fülöp-szigeteki éhező árváknak a Baptista Szeretetszolgálat révén. A koncert része volt a Himnusz közös eléneklése is, amiből egyedül Király Linda maradt ki. A közönség soraiban többen azt találgatták, Linda vajon miért nem vett részt a közös produkcióban.
– Nem is tudtam a Himnuszról, amikor elkezdték játszani, én éppen az öltözőmben ültem – kezdte Linda, majd hangsúlyozta, a rossz emlékek ellenére sem merült fel benne, hogy kibújjon a feladat alól. – Egy másik fellépésről siettem oda, így nem is tudtam, hogy mi a műsor menete, engem egy dal eléneklésére szerződtettek, amit teljesítettem is – magyarázta a félreértést.
A Bors megkereste Linda édesapját és egyben menedzserét, Király Tamást, aki elmondta, lánya bármikor elénekli a Himnuszt, ezért kár a tíz évvel ezelőtti hibáját felemlegetni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.