Állami pénzre pályázik az adócsalásért elítélt Gáspár Győző

támogatás
PUBLIKÁLÁS: 2013. november 24. 07:25
Milliókkal tartozik az államnak, mégis onnan vár anyagi támogatást Gáspár Győző a roma Rómeó és Júlia leg­újabb színpadi változatához – tudta meg a Bors. A salgó­tarjáni showman részletesen mesélt produceri terveiről.
Bors

Már közel ötezer lelkes színészpalánta jelentkezett Gáspár Győző felhívására, melyben a roma Rómeó és Júlia legújabb változatához keres színészeket. A TV2 Édes élet című valóságshow-jában elhangzott hirdetés szerint Győzi arra buzdítja rajongóit, hogy jelentkezzenek szereplőválogatására.

A roma mulattató a kisfilmben nem sok mindet árult el dramaturgiai tapasztalatairól.

– Én kizárólag producerként veszek majd részt ebben a darabban. Már beadtuk az állami pályázatot, és bízunk benne, hogy el is fogadják, akkor pedig megkezdődik a kemény munka – tudtuk meg a Gáspár család fejétől, aki köztudottan hatalmas összegekkel tartozik az államnak, és októberben még a bíróságon ült párjával, Bea asszonnyal, adócsalás vádjával.

De úgy látszik, Győzi számára az állami pályázatokból befolyó pénzösszeg igénylése nem ütközik akadályba.

– A forgatókönyv már kész – meséli –, annyit elárulhatok, hogy egy születésnapi buli lesz a nyitójelenet. Nem különleges karaktereket keresünk, hanem jó énekhangú, tehetséges romákat. Rómeót például el tudom képzelni egy sukár férfiként, aki nem több húsz­éves­nél, Júlia pedig fiatalabb nála, ahogy az eredeti műben is. A pap negyven felett kell, hogy legyen, és szülőknek is ilyen korú amatőröket keresünk. Konkrét jellemrajz nincs, a válogatáson majd minden kiderül – magyarázta Győző, aki kilencvenperces színpadi darabjához jelenleg is keresi a betétdalokat.

– Eredeti cigány nótákat, klasszikus roma slágereket viszünk színpadra. – csepegtetett részleteket Győzi, akit pályázata részleteiről, a darab költségvetéséről is faggattunk, de ő hétpecsétes titokként kezeli a témát.

– Semmit nem vagyok hajlandó elárulni!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.