Celeb

10 ezer forintért énekelnek esténként az x-faktorosok

K. B. V.

Létrehozva: 2013.11.29.

Legtöbben azt gondolják, hogy az x-faktorosok élete már most is csupa fény és csillogás, s ez bizonyos szempontból igaz is. Ám azt eddig senki sem tudta, hogy fizetést nem, csak költőpénzt kapnak a gyakorlatilag 24 órás készenlétért cserébe.

ANYAGIAK Tízezer forint, ha jól meggondoljuk, nem sok pénz, pláne nem akkor, ha ezért cserébe egész héten rendelkezésre kell állni, próbákra kell rohanni, az életünk pedig tele van stresszel, s mellette néha-néha még bulizni is szeretnénk. Az X-Faktor versenyzői azonban egy informátorunk szerint ennyi pénzért dolgoznak adásonként – egy hét végén tehát húszezer forintot vihetnek haza. Ha pedig kiesnek, még ez az összeg sem jár, csak akkor, ha egy-egy közös produkció erejéig visszatérhetnek a színpadra. Nem csoda, hogy akiknek tudnak, a szülők is segítenek a verseny alatt anya-gilag. 
Igaz, hogy ezért a munkáért cserébe nagyobb összegre gondolnánk elsőre, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a versenyzőknek sem a lakhatásra, sem a rezsire, de még a bevásárlásra sem kell, hogy gondjuk legyen. 
– A versenyzők a beköltözéstől kezdve addig, amíg versenyben vannak, illetve ahány adásban szerepelnek (hiszen a döntőben a kiesettek is fellépnek), tehát a teljes időszakra, amíg munkájuk van a műsorral, teljes ellátásban részesülnek – mondta Schiwert-Takács László, a tehetségkutató kreatív főszerkesztője.
– Szép környezetben, jól felszerelt lakásokban laknak egy olyan helyen, ahol szinte minden elérhető közelségben van. Biztosítottak számukra a kommunikációs eszközök. Az ételről, italról gondoskodunk, a szállításuk, közlekedésük megoldott. Ha gyógyszerre, orvosi ellátásra van szükségük, ami gyakran előfordul, abban is segítünk – folytatta Schiwert, aki hozzátette, mindemellett adásonként minden versenyző kap költőpénzt is.
Ez azonban össze sem hasonlítható azzal az összeggel, amit a győztes vihet majd haza, aki valóban nagykanállal falhatja majd az életet.
kbv
Tízezer forint, ha jól meggondoljuk, nem sok pénz, pláne nem akkor, ha ezért cserébe egész héten rendelkezésre kell állni, próbákra kell rohanni, az életünk pedig tele van stresszel, s mellette néha-néha még bulizni is szeretnénk.
 
Az X-Faktor versenyzői azonban egy informátorunk szerint ennyi pénzért dolgoznak adásonként – egy hét végén tehát húszezer forintot vihetnek haza. Ha pedig kiesnek, még ez az összeg sem jár, csak akkor, ha egy-egy közös produkció erejéig visszatérhetnek a színpadra. Nem csoda, hogy akiknek tudnak, a szülők is segítenek a verseny alatt anyagilag.
 
 
Igaz, hogy ezért a munkáért cserébe nagyobb összegre gondolnánk elsőre, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a versenyzőknek sem a lakhatásra, sem a rezsire, de még a bevásárlásra sem kell, hogy gondjuk legyen.  
 
– A versenyzők a beköltözéstől kezdve addig, amíg versenyben vannak, illetve ahány adásban szerepelnek (hiszen a döntőben a kiesettek is fellépnek), tehát a teljes időszakra, amíg munkájuk van a műsorral, teljes ellátásban részesülnek – mondta Schiwert-Takács László, a tehetségkutató kreatív főszerkesztője.
 
– Szép környezetben, jól felszerelt lakásokban laknak egy olyan helyen, ahol szinte minden elérhető közelségben van. Biztosítottak számukra a kommunikációs eszközök. Az ételről, italról gondoskodunk, a szállításuk, közlekedésük megoldott. Ha gyógyszerre, orvosi ellátásra van szükségük, ami gyakran előfordul, abban is segítünk – folytatta Schiwert, aki hozzátette, mindemellett adásonként minden versenyző kap költőpénzt is.
 
Ez azonban össze sem hasonlítható azzal az összeggel, amit a győztes vihet majd haza, aki valóban nagykanállal falhatja majd az életet.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715037610
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715037610
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715037610
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715037610
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség