Bútorozatlanul kapta meg nyereménylakását Rákosi Annamária, a 2013-as szépségkirálynő, ezért a Magyarország Szépe Kft.-t kérte meg, segítsenek neki belakni az ideiglenes otthont.
– Annamari a lakáson és a többi nyereményen felül kapott egymillió forintot is, amit nem akart berendezésre költeni, ezért kért meg minket, segítsünk – árulta el a Borsnak Kata, aki az irodából és saját otthonából is összegyűjtötte azokat a darabokat, amiket egy évig – amíg jár az ingyenlakás a szépségkirálynőnek – mellőzni tudnak. Annamária így megkapta a Hajdú házaspár régi hűtőjét és kanapéját, ami körülbelül félmilliót kóstál.
– Ezenfelül vásároltam neki új csillárokat és egy ebédlőasztalt hat darab székkel – tette hozzá a Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója, aki még a bútorok szállításának költségét is állta.
– Még csak két éjszakát tudtunk eltölteni a nyereménylakásban, most is éppen külföldön vagyunk, de nagyon szeretjük az új otthont. A bútorok is gyönyörűek, amiket Katáéktól kaptunk, és köszönjük szépen a sok segítséget, amit nyújtanak – nyilatkozta lapunknak Annamária, aki párjával egy évig élvezheti a most már berendezett lakást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.