Palácsik Tímea visszalépett korábbi szerepétől, hogy még csak fel se vetődhessen a vád: protekcióval kapta. Életében először a Megdönteni Hajnal Tímeát című moziban játszhatott volna, de miután fény derült arra, hogy az Andy Vajna vezetése alatt áló Magyar Nemzeti Filmalap kétszázharmincmilló forinttal támogatja a produkciót, másra osztották a szerepet.
Ezek után a Hercules forgatásain tűnt fel, de ott sem tudott sokáig észrevétlen maradni: külön lakókocsijával hívta fel magára a figyelmet. A forgatás luxuskörülményeiről maga osztott meg Instagram-oldalán egy képet, amelyen jól látszik a felirat: Palácsik Tímea részére.
A fiatalasszony ezzel valószínűleg filmtörténelmet írt, ő az első olyan statiszta, aki saját lakókocsijában készülhet fel a jelenetére.
– Ehhez hasonlót még nem láttam. Statiszták nem szoktak lakókocsit kapni, de ő Andy Vajna kedveseként kivételezett helyzetben van – tudtuk meg egy stábtagtól, aki hozzátette: még nem látta Timit a helyszínen, mert csak egy forgatási napja volt.
Így még kevésbé érthető, mi indokolta a saját lakókocsit. A gyönyörű modell, Palvin Barbara és a Real Madrid futballistájának párja, Irina Sajk gyakran megfordul a felvételeken, nekik viszont nincs külön öltözőjük. Csak a rendező Brett Ratnernek és a Herculest alakító Dwayne Johnsonnak jár a névvel ellátott lakókocsi az amerikai szuperprodukcióban.
– Az egyes, kettes és hármas számú szereplők kapnak még lakókocsit, de természetesen van a rendezőnek és a producereknek is. A stábban még a sminkeseknek vagy az öltöztetőknek is kijár. Az övék azonban jobb felszereltségű, mint Vajna Tímeáé – árulta el a részleteket a stábtag.
Tímea egyébként egy macedón nőt alakít a filmben, persze csak ha a vágási utómunkálatok után benne marad a jelenetben.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.