Vége a férfiuralomnak, ideje, hogy öntudatukra ébredjenek a nôk, ígéri Müller Péter tegnap bemutatott új könyvében. Mire alapozza ezt az egyesek által várt, mások által botorságnak tartott állítást? Többek közt erről faggattuk a híres írót.
Lehet még újat mondani férfi és nő kapcsolatáról?
Most lehet csak igazán. A két nem viszonyában forradalmi változások zajlanak az egész világon, ami több évezredes előítéletek falát rombolja le. Az emberiség nagy bajban van. Ennek oka, hogy a kezdetben nemes férfiszellemiség az idők során démonizálódott, már nem tudja magába olvasztani a női szellemiség gazdagságát, életszeretetét. Az utolsó időkben – mondják az ősi indiai írások – megjelenik Durga istennő, aki legyőzi az emberiségre és
a természetre már veszedelmessé vált, eltorzult férfi uralmát. Úgy látom, ennek az idejét éljük.
Lát a mai társadalomban ilyen Durgákat?
Megdöbbentő aktualitást adott a könyvemnek egy törékeny, 15 éves pakisztáni kislány, akinek a sorsát a könyv írásakor nem ismerhettem, s aki most megkapta az európai emberi jogi díjat, mert szembeszállt a legveszedelmesebb és legbrutálisabb férfifanatizmussal. Szitává lőtték, de felépült, és küzd tovább! Szépen, nemesen – és legyőzhetetlenül. A Durga azt jelenti: legyőzhetetlen. Nő lett a világ gazdaságát irányító FED elnöke, Angela Merkel elsöprő győzelmet aratott Németországban, és az idei irodalmi Nobel-díjat is nő kapta.
Nekik drukkol?
Szorítok a világnak, hogy visszataláljon az egyensúlyhoz. Ezek a „kislányok” és nők sokkal hatalmasabb erőt hoznak magukkal, mint ahogy azt a külsejük sejtetné. A nők öntudatukra ébrednek, és csak ez az erő képes megőrizni az életet a földön. A férfinak össze kell roppannia, alázatot kell tanulnia, meg kell tapasztalnia, milyen fölfelé nézni.
Félelmetes, hogy ezt egy férfi mondja.
S mert férfi mondja, ez az igazság. Női önérzet alatt én nem az egoizmust értem, hanem az önmagára ismert ember belső méltóságát. Igazi férfi is ilyen nővel tud jó párkapcsolatban élni.
Az ön életében milyen szerepet játszottak a nők?
Amikor véget ért a háború, előbújtak a nők a pincékből, hogy eltemessék a halottakat, ételt szerezzenek az éhezőknek, eltakarítsák a romokat és újjáépítsék az életet. Édesanyám is köztük volt. A feleségemet 1955 óta ismerem, sok gondolat, amit tőlem olvasnak, valójában az övé. Ennyi évtized után már
a gondolataink is közösek. De a méltóságát, legbenső magját, azt nem adja, nem adhatja senkinek. Sokat tanultam a lányomtól is, aki a kötetemet kiadóként gondozta.
A tegnap bemutatott könyve a sokadik. Tud úgy örülni neki, mint az elsőnek?
Örül egy anya, amikor a világra hozta gyermekét, noha van már? Tudom, hogy az élet születésének csodájához képest szánalmas egy író öröme, de kicsiben én is valami ilyesfélét érzek. Egy év láthatatlan, belső munkálkodás után egyszerre ott van a könyv a kezemben. Meg tudom fogni. Bele tudok olvasni. És most már mások is. Megszületett, és elindult a sorsára.
Nem tart attól, hogy nagy vihart kavar?
Beszéljenek csak róla! Vitassák, forgassák a gondolatait! És szeressék! Mert lelkem a lelkemből.
