Kínos: titkolják szakításukat Szabó Zsófiék

Nagy Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 10. 08:35
Minden jel szerint kellemtelenül érinti Szabó Zsófit és a Jóban Rosszban producerét, hogy alig néhány hónap után válságba került kapcsolatuk. Ha nem így lenne, miért titkolnák kissé sután, hogy szakítottak?
F. F.

Ahogy a Bors tegnap megírta, hanyagolja egymást Szabó Zsófi és párja, Nagy Tamás. Sokáig titkolták kapcsolatukat, amelynek pikáns színezetet ad a felek közötti 22 év korkülönbség, és hogy a férfi a lány főnöke. Ráadásul a tévés szakember épp válófélben van, igaz, nem Zsófi miatt ment tönkre a házassága.

Nem csoda, hogy kezdetben egyikük sem vállalta fel a rendhagyó románcot. Más kérdés, hogy miért nem vállalják most a szakítást. Talán azt szégyellik, hogy a heves románc ilyen kérészéletű volt?

A páros a Jóban Rosszban júliusi partiján lelepleződött le, de szerelmük heve máris lanyhulni látszik, nem mutatkoznak közös programokon, Zsófi pedig egyedül utazott el barátaihoz Svájcba. A pár az elhidegülés nyilvánvaló jelei ellenére megpróbálja azt a látszatot kelteni, mintha teljes lenne a harmónia. Tegnap reggel Zsófi – cikkünket cáfolandó – közös képpel örvendeztette meg az oldalára kíváncsiakat.

Pedig korábban ilyet sosem tett, sőt még csak nem is utalt kapcsolatára. Most mégis úgy érezhette, hogy bizonygatnia kell rajongóinak: nem került válságba kapcsolata. Az összebújós, romantikus fotó azonban nem ért meg sok időt a neten, egy óra múlva hűlt helye volt. Mi történhetett? Miért bizonygatta szerelmét Zsófi, és miért gondolta meg magát ilyen hamar?

Bár a sorozatszínésznő és a producer sem kíván a magánéletéről nyilatkozni, a produkció sajtósától megtudtuk, hogy a reggeli kiírást Zsófi azért vette le, mert tudatosult benne, hogy nincs miért magyarázkodnia, nem akar a ­ma­gán­éle­té­ről semmit közzétenni. Magyarán a taktika változatlan: a pár úgy tesz, mintha mi sem történt volna. 

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.