Nánási Pál fotózta legelőször is az akkor még 17 éves Hargitai Beát a nyuszis magazin számára, s pár hete újra lencsevégre kapta. A fotók hivatalosan nem jelennek meg sehol, s merőben mások is, mint amilyeneket például egy férfimagazin hasábjain szoktunk látni. A fotós és modellje ugyanis csak a saját szórakoztatására és a régi szép idők emlékére készítette a képeket, egyfajta művészi megnyilvánulásként.
– Bea ma is pontosan olyan impulzív, megnyerő személyiség, mint tizenkét éve volt. Már akkor sem volt szégyellős, de a rutin látszik rajta: még bátrabb és bevállalósabb lett. Nagyon jó vele dolgozni, kérnem sem kell, és teszi a dolgát, nagyon jól mozog a műteremben, egész egyszerűen a kamera elé termett. Imádja, ha fotózzák – mesélte lapunknak Ördög Nóra férje, aki kifejezetten a maga és Bea kedvére készítette a merész képeket. Ezeken egyébként a 29 éves fotómodell néhány csík festéken, egy tűsarkún és olykor egy bilincsen kívül semmit nem visel.
– Az interneten láttam egy képet, onnan jött az ötlet, s már akkor tudtam, hogy ezt Beával szeretném megcsinálni – folytatta Nánási, aki azt is elárulta: az egyetlen probléma a felvételek elkészítése során az időegyeztetéssel volt. Bea ugyanis jelenleg Prágában él amerikai kedvesével, Daviddel. S bár a modellkedéssel már régen felhagyott, most mégis gondolkodás nélkül mondott igent Nánási meghökkentő ötletére.
– Nagyon szeretek Palival dolgozni, és mint embert is szeretem. Ha ő fotóz, olyan, mintha a barátnőm készítene rólam képeket, csak persze ezek sokkal szebbek lesznek. Eddig csupán megrendelésre dolgoztunk Palival, most azonban játszhattunk és megőrülhettünk együtt – avatta be a jó hangulatú fotózás részleteibe a Bors olvasóit a modell, aki jelenleg táplálkozástudományt tanul, iskola után pedig háziasszonyként főz, mos és takarít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.