Hobo pénzén utazott luxusnyaralásra a csaló

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 27. 07:15
A Földes László fellépési díjával lelépő férfi luxusnyaralásra utazott. A Facebookon bukott le, ahová még képeket is feltöltött az énekest átverő csaló: a világ egyik legszebb nyaralóhelyén pózol egy köteg pénzzel a kezében. Mint kiderült, a zenész nem jelenti fel a férfit.
Földvári Zsófi

Alig három hónap kellett hozzá, hogy az énekes ismerősei nyomra bukkanjanak, és megtalálják azt a csalót, aki egy amerikai koncert alkalmával csúnyán átverte Földes László Hobót.

Mint arról a Bors ­első­ként beszámolt, a 68 éves zenész június 11-én lépett fel a New York-i Magyar Házban, a buliért a megállapodás szerint 2500 dollár (540 ezer forint) javadalmazásban részesült volna.

Hobo egyébként a Böjte Csaba által vezetett, árvákat gondozó intézménynek ­szán­ta a pénzt, de nemhogy azt nem kapta meg, még a repülőjegyét sem fizették ki neki – pedig ebben is megállapodtak –, vagyis a zenész maga finanszírozta az utazását is, így közel egymilliót bukott a koncerten.

A fellépés szervezője, egy bizonyos H. Albert a koncert óta elérhetetlen, bár a zenész és ismerősei égre-földre keresték, sehol nem találták. Egészen mostanáig.

Kiderült, hogy H. Albert „Nadrágos Berci” álnéven működtet egy Facebook-oldalt, ahova rengeteg képet töltött fel magáról. Van közös fotója Hobóval is, de a legtöbb kép egy álomnyaralásról mesél: H. Albert Hawaiira utazott.

Pózol a meseszép tengerparton, emellett egy limuzinban is látható, ott egy köteg dollár van a kezében. Nem kétséges, hogy a zöldhasúak jó részének most éppen Hobo kezében kellene lenniük.

Hobótól megtudtuk, már ő is pontosan tudja, hol költi a pénzét a csaló, és azt is elárulta, hogy információi szerint a New York-i Magyar Ház nagy összegű csalás miatt eljárást indított H. Albert ellen. Vagyis nemcsak őt csapta be a férfi, hanem mindenkit, akivel ebben az időszakban üzleti ügybe bonyolódott.

A magyar blueslegendát rettenetesen felháborítja ugyan, hogy aki neki nem fizetett, Hawaiin költi a pénzét, de nem fog perelni. A pénzről lemondott, ám hogy ne maradjanak segítség nélkül az árvák sem: kanadai magyar zenészek egy csoportja már szervez egy nagyszabású koncertet, melynek bevételét Hobo elküldheti a nehéz sorsú gyerekeknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.