Celeb

Házassági szerződés: külön kasszán van Pitt és Jolie

Bors

Létrehozva: 2013.10.17.

Egyre közelebb van az álomesküvő időpontja, ugyanis Angelina Jolie és Brad Pitt a napokban házassági szerződést kötött. A páros közös vagyona majdnem hetvenmilliárd forintra rúg.

A Grazia magazin angol kiadása szerint Angelina Jolie és Brad Pitt házassági szerződést kötött.

A 101 oldalas dokumentum szerint amennyiben szakítanak, mindkét fél megtarthatja a saját vagyonát. Pitt 38,5, míg Jolie 31,5 milliárd forintnyi dollárról kötött megállapodást, ami egyben azt is jelenti, hogy a régóta dédelgetett esküvő is egyre közelebb került.

– Brad romantikus fickó, de egyben előrelátó is. Korábban mindketten voltak házasok, így tudják, hogy mennyire macerás egy válás. Ráadásul a hat gyerekről is gondoskodniuk kell, így célszerű volt vagyoni megállapodást kötniük – nyilatkozta egy informátor a brit lapnak.

Korábban Jolie és Pitt arról beszélt, hogy Franciaországban szeretnének egybekelni, de egyikük sem francia állampolgár, így erről le kell mondaniuk.

– Most Hawaiit nézték ki maguknak, mint lehetséges helyszínt, ahol egy szűk körű ceremónián mondanák ki a boldogító igent. A fő esemény azonban egy nagyszabású parti lenne a franciaországi birtokukon, ahová minden közeli barátot, családtagot is meghívnak. Mindenképpen téli esküvőt akarnak. Sokan ezért azt tippelik, hogy éppen karácsonyra időzítik majd.

Drága hűtlenség

A sztárok világában bevett dolog a házassági szerződés. Jessica Biel például azonnal 109 millió forintban részesül, ha férje, Justin Timberlake megcsalja. Nicole Kidman minden házasságban töltött év után 140 milliót kap Keith Urbantől, míg Charlie Sheen 876 milliót csengetett ki Denise Richardsnak, amikor kiderült, hogy félrelépett. Katie Holmes sem járt rosszul, több mint 13 milliárd forintot kapott Tom Cruise-tól válásuk után. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek