Halálhírét keltették Bajor Imrének

halál
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 16. 09:45
Megállás nélkül csörgött Bajor Imre telefonja tegnap délelőtt. Mindenki a színművészért aggódott, akiről az interneten azt lehetett olvasni, hogy szívrohamban elhunyt.
GYLF

Borzasztó halálhír kelt szárnyra tegnap délelőtt az interneten: „Tegnap éjjel elhunyt Bajor Imre. Szívrohamban, őszinte részvétünk” – szólt egy internetes portálon a rövid írás, amelyhez Bajor Imre képét is mellékelték.

A népszerű színészt telefonon értük utol, és már sejtette, milyen ügyben keressük. – Nagyon kedves maguktól, hogy aggódnak értem, éppen kutyát sétáltatok – mondta.

– A súlyos szívrohamom után ezen a hétvégén öt darabban játszom, négyben a Karinthy Színházban és lesz egy kabaré is. Ennyire rosszul vagyok, hogy ezekre készülök éppen – magyarázta Bajor, aki nem titkolta: rendkívül dühös, hogy ilyen bárkivel is előfordulhat a mai világban.

A honlapot feltehetően egy külföldi szerveren üzemeltetik, hiszen a tulajdonosaik után kutatva egyszerű eszközökkel nem juthattunk közelebb. A színészt feltehetően azért is bosszanthatta fel az ízléstelen tréfa, mert alig egy hónappal ezelőtt vesztette el szeretett édesanyját. Judit néni kilencvenkét évesen, infarktusban hunyt el. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.