Egy pohár vízzel koccintott közelgő nagyszabású koncertjük alkalmából Tátrai Tibor és Török Ádám. Egy régi, közös történetükre emlékeztek így, amikor még nem voltak ilyen visszafogottak a zenészek.
– Németországban léptünk fel az akkori formációnkkal, a Tátrai Török Tandemmel. Egyik nap megittunk két rekesz sört és két üveg whiskyt – emlékezett vissza a nyolcvanas évek végén történtekre Török Ádám. – Utána Tibusz vezette az autót, vásároltunk a város központjában, majd áthajtottunk egy másik városba. Még szerencse, hogy megúsztuk!
A gitárlegenda nem tagadta a múltat.
– Akkor még meg tudtunk inni annyi alkoholt. Én nyár óta nem is iszom szeszes italt, de azért a decemberi koncertünk után biztosan nem vízzel koccintunk majd – tette hozzá Tibusz.
Ádámék gyerekkoruk óta országos cimborák, még sosem vesztek össze, jóban-rosszban összetartottak.
– A közös pontunk a zene és én boldog vagyok, hogy olyan barátokkal zenélhetek, amilyen Ádám is. Hatvan felett ennél többről nem is álmodhat az ember, hogy azt csinálja, amit világ éle- tében szeretett és az igazi barátaival léphet színpadra – mondta boldogan a gitárvirtuóz, aki nem kevesebb, mint három-négy órás koncertet ad majd zenész barátaival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.