Cinkos kacsintások, folyosói összesúgások és egy egészen különleges hangnem – csupa olyan dolog, amit a versenyzők közül nem sokan engedhetnek meg maguknak Alföldi Róberttel szemben.
Danics Dóra mégis megteheti mindezt, amiről maga a Nemzeti Színház egykori igazgatója számolt be szombat este a tévénézőknek, alaposan meglepve ezzel még a 25 éven felüliek, így Dóra mentorát, Geszti Pétert is.
Bár Alföldiről mindenki azt gondolja, hogy a legszőrösszívűbb mentor, Dóra példája alaposan rácáfolt erre. Az, hogy a volt színházigazgatónak jobban tetszik a lány produkciója, eddig is érezhető volt, most azonban kiderült, valóban jó köztük a viszony.
– Még igazából én sem tudom, mi ez a viszony, de szerintem abból fakad, hogy míg az emberek többsége zavarban van, ha vele beszél, bennem nincs ilyen félsz – kezdte a Borsnak az énekesnő, aki azt is elárulta, a televíziós adások előtt vagy éppen próbák során gyakran összekacsint a mentorral, és sokat viccelődnek is egymással.
– Nem nagy beszélgetések ezek, de annál tartalmasabbak és szellemesebbek. Az első előadás után például én mondtam neki viccesen, hogy „Beszédem van magával, Róbert!“, ugyanis meg szerettem volna beszélni az elôadásomra megfogalmazott kritikáját, és jó tanácsokkal is ellátott. Később pedig ő rángatott ki az öltözőmből, hogy azonnal menjek vele! – folytatta Dóri.
Alföldi Róbert ekkor igazán meglepte a lányt, ugyanis egy másik öltözőbe vitte, ahol Geszti Péterrel közösen Dóra kedvenc süteményével, krémessel várta őt.
– A saját versenyzőinek hozta a szombati adás előtt, stresszoldónak, de nekem is megmentett egy szeletet. A sütit Alföldi Róberttôl, a villát Geszti Pétertől kaptam – mesélte mosolyogva Dóra. De mit szól a kotnyeles Alföldihez Dóra mentora, Geszti Péter?
– Természetes, hogy Róbertnek tetszik Dóra, hiszen kitűnő énekes és szerintem annak is nagyon örülne, ha az ő csapatában lenne. Dóri olyan stílust képvisel, ami Alföldinek, mint rendezőnek is bejöhet – kezdte a legtapasztaltabb mentor, majd hozzátette, abban sem lát semmi kivetnivalót, hogy Dóra és Róbert a folyosón találkozgatnak, hiszen az X-Faktor olyan, mint egy nagy edzőtábor. Azt azonban már nem hagyja, hogy mentoráltja nevelésébe egy másik mentor beleszóljon.
– Adjon csak tanácsokat, de úgyis én mondom meg Dórának, hogy mit csináljon – jelentette ki Geszti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.