Celeb

70 milliót kaszált Frei Tamás

ozs

Létrehozva: 2013.10.03.

Frei Tamásnak bejött a regényírás. A kamerák világából visszavonult riporter minimum hetvenmillió forintot keresett eddig megjelentetett két regényével az elmúlt pár év alatt.

Frei Tamás annak idején több nézettségi rekordot is megdöntött a Frei-dosszié riportfilmjeivel, kávézói dübörögnek, s újabban íróként is hasonló sikereket ér el. A hazánkban műfajteremtőnek számító akciódús thrillereiből eddig 250 ezer példány fogyott el a könyvesboltok polcairól.

– Őszintén mondom, nem számítottam ekkora sikerre. A 250 ezer a magyar viszonyokhoz képest nagyon magas szám, főleg ha azt nézzük, hogy kettő vagy három olvasót is lehet számolni eladott példányonként, vagyis az félmillió olvasó. Nem is akarom teljesen önmagamnak tulajdonítani a sikert, ez a műfaj sikere is.

Amíg ilyen szép számban olvassák a könyveimet, addig boldog vagyok, mert ez szellemileg is sokkal nagyobb kihívás, mint a televíziózás – árulta el a napokban a harmadik bestsellerét megjelentető egykori riporter.

Valóban minden oka megvan a boldogságra, mert a regényírás nemcsak nagyobb kihívás, de kifizetődőbb is a tévézésnél. Ő maga ugyan nem nyilatkozhat szerződésének feltételeiről, de könyvkiadásban jártas informátorunk szerint Frei Tamás valószínűleg kiemelt honoráriumért szerződött a kiadójához, ami azt jelenti, hogy minden eladott példány után a nettó eladási ár tíz százaléka landol a zsebében.

Ez egy 4000 forintos könyvnél 380 forintot jelent, ami 250 ezer eladott példánnyal számolva 95 millió forint. Az üzleti titoktartás miatt nem tudni, mekkora összeg üti a markát a féláron eladott regények után, de durván saccolva is minimum 70 millió forintot keresett könyvírással. Nem csoda, hogy eszében sincs visszatérni a tévézéshez.

– Írni szeretnék a továbbiakban is. Most fejeztem be a trilógiámat a 2015 – A káosz éve és a magyar elit háborúja című regényemmel. Ilyenkor örül az ember, mert a legvége a legmelósabb. Még nagyon sok minden jár a fejemben.

Azt hiszem, ebben a ritmusban kétévente írok egy regényt. Ez hatszáz oldal, és ez nem kevés, szerintem ennyi jár is az olvasóknak ennyi pénzért – szögezte le Frei, aki azt is elmesélte, hogy hamarosan a tengerentúli könyváruházak polcaira is felkerülnek a művei. Már dolgozik a fordító.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986910
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986910
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián