Katalin hercegnő magas sarkúban és egy négyezer fontot érő, lélegzetelállító flitteres ruhában tipegett be Vilmos herceg oldalán a Tusk alapítvány jótékonysági vacsorájára.
A rendezvényen a harmincegy éves feleségen egyáltalán nem látszottak az álmatlan éjszakák, kiegyensúlyozott és vidám volt – egy ideig. Aztán észrevették, hogy gyakran ráncolja aggódva a homlokát és harapdálja az ajkát. Nem csoda, hiszen ez volt az első olyan estéjük Vilmossal, amikor kimenőt kaptak kisbabájuk mellől. Lélekben nem tudtak elszakadni a csöppségtől, Vilmos még a beszéde közben is többször megemlítette.
– Talán észrevették, hogy Katalinnal nemrégiben egy gyermek büszke szülei lettünk, aki jóval hangosabb, mint egy üvöltő oroszlán. Ez az első esténk nélküle, így kérem, bocsássanak meg nekünk, ha gyakran nézegetjük a telefonunkat, hogy minden rendben van-e vele. Ahogy sok új szülő esetében, a mi gondolataink is elkerülhetetlenül leszűkültek a fiunkat érintő témákra. Rengeteg olyan kényszerképzetünk van, hogy a gyermekünk egy vad világban él, csupa rinocérosszal körülvéve – mókázott az elsőszülött trónörökös.
A hercegi pár szeme fénye, a héthetes George egyébként a legjobb kezekben volt, Vilmos herceg egykori dadája vigyázott rá a kensingtoni palotában.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.