Maga alatt vágja a fát Stohl András

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 30. 08:35
Veszélyes vizeken a színész? Egy rendezvényen sarkos véleményt fogalmazott meg a politikusokról és színigazgatókról, pedig eddig sem volt kegyelt. Kihívja maga ellen a sorsot?
K. B. V.

Mintha saját maga ellensége lenne – sokan elmondták ezt már Stohl Andrásról, s ő is megfogalmazta korábban: meg kell, hogy tapasztalja a rosszat, fejjel kell mennie a falnak, hogy tanuljon belőle. Emlékezetes: 2000-ben árokba csapódott Mazdájával, két év múlva ittasan autóbalesetet szenvedett, 2006-ban kábítószerrel való visszaélés miatt gyanúsította a rendőrség. 2007-ben szabálytalan vadászat miatt vitték be a rendőrök, majd jött az a bizonyos nap, 2010. május 8., amikor frontálisan ütközött két autóval Budapest és Fót között…

Mióta kijött a rács mögül, sokkal visszafogottabbnak, szolidabbnak látni őt, nem hallani  tivornyákról, közlekedési balesetekről. Úgy tűnik azonban, Stohlban mégis maradt valami régi énjéből, most is mintha fejjel akarna a falnak menni: a minap merész kijelentéseket tett.  Stohl a Hét Olajfa Egyesület Vissza a jogállamot! című, ellenzéki beállítottságúnak nevezhető rendezvénysorozatának volt a vendége.

A színész itt többek között elárulta, büszke arra, hogy „én nem vagyok a hatalom majma”. A Nemzeti Színház új igazgatója, Vidnyánszky szerinte olyan ember, aki nagy valószínűséggel ért a dolgához. Stohl azonban azzal zárta az új igazgatóról szóló gondolatmenetét, hogy: – Ha valaki szarral gurigázik, előbb-utóbb szaros lesz a keze.

Stohl – a Vígszínház-beli esetleges igazgatóváltással kapcsolatban – a kultúra átpolitizálódásáról is beszélt: – Eddig okosabban csinálták, mint most, de ez abból fakad, hogy bármit meg lehet csinálni a kétharmaddal… Itt nincs határ. Ha el akarják venni a Nemzeti igazgatói posztját, elveszik. Ha el akarják venni Eszenyi Enikőtől a szín-házat, elveszik – szögezte le a színész.

Ez a véleménynyilvánítás azért is merész Stohltól, mert miután a leváltott Alföldi Róbertet követte a Vígszínházba, ott is bizonytalanná vált a helyzete, ráadásul televíziós karrierje is megfeneklett. Elárulta a rendezvényen, hogy bevételei körülbelül csak a felét érik el a börtön előttieknek és a devizahitellel is meg kell küzdenie. Névvel senki sem nyilatkozott, egy ismerője azonban elmondta: aggódnak Stohl egzisztenciájáért, nehogy egy nap teljesen munka és bevétel nélkül maradjon.

Természetesen megkerestük, hogy kikérjük a véleményét, Stohl azonban nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott: szerinte nem minősül politikai állásfoglalásnak az, hogy részt vett a Hét Olajfa rendezvényén.

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.