Korda úgy pörög mint egy huszonéves

próba
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 28. 08:45
Ki hinné, hogy nemrég kórházban volt?! Korda György az 55 éves pályafutását életműturnéval koronázza: a próbán úgy pörgött, viccelődött, nyüzsgött, mint fiatal korában.
ozs

Két hét múlva startol Korda György 19 állomásos életmű-koncertturnéja. A 74 éves énekes a hangszálai mellett mindennap edzi a testét is a koncertsorozatra: kirobbanó formában próbált tegnap délelőtt a Korda-villa pókerszobájában.

– Amióta kijöttem a kórházból, minden oké: egészségesnek érzem magam, és az orvosok szerint is az vagyok. Leszámítva a cukorbaj okozta kellemetlenségeket, az erőnlétemmel sincs gond. Háromórás lesz a koncertem, de tudok majd pihenni is.

Félórás szünet lesz, meg néhány saját slágerükkel Solymos Tóni és az Express is szórakoztatja majd a közönséget – árulta el a próba szünetében Korda, akinek turnémenedzserei szervezéskor még arra is ügyeltek, hogy a koncertsorozat egymást követő állomásai ne legyenek távol egymástól.

– Az éjszakába nyúló fellépések után hazamenni már nem fogunk, hanem szállodában alszunk. Olyanokat választottunk, amelyeknek van wellness szolgáltatásuk, hogy a mindennapi testedzésemről ott se kelljen lemondanom. A szállodákkal egyetlen bajom van csak, hogy nincs akkora ágyuk, mint a mi hálószobánkban van, ezért nem tudok olyan kényelmesen aludni, mint otthon – magyarázta Korda. 

Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.