Kóbor János azt is bejelentette: Omega Oratórium néven koncertsorozatot indítanak. Templomokban fognak játszani, a bevételből pedig a bátaszéki templom tornyának felújítását, valamint helyi karitatív szervezeteket támogatnak.
Amikor válogattuk azokat a dalokat, amelyeket templomban is eljátszhatunk, kiderült, hogy több is van az Omega mintegy 300 dalból álló életművében – mondta a zenész. – Sőt templomi körülmények között még hangsúlyosabbak. Ilyen például a lassú nóták közül a Ballada a fegyverkovács fiáról, Az éjszakai országúton, az Égi vándor és a Koncert a mennyben. Hangzásban a templomi orgonáké lesz a főszerep és kórusok is segítenek. A koncertek látványelemét pedig maga a templom adja majd, ami lézerrel egészítünk ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.