Rögtönzött közvélemény-kutatásunkból kiderült, a felkapott színészekre és zenészekre pályáznak leginkább a nők, de a férfiak többsége is elgondolkozott már azon, milyen lehetne egy kiadós éjszaka mondjuk Angelina Jolie-val.
A playmate Beke Yvett sem volt szégyenlős, mikor nekiszegeztük a kérdést, kivel feküdne le a hírességek közül?
– A Halálos iramban 6-ban Vin Diesel együtt szerepel Dwayne Johnsonnal. Ha lehet kettőt kívánni, akkor számomra ez lenne a nyerő páros. Dwayne ráadásul most éppen itt van Budapesten… A vásznon mindig az igazi kemény fiúkat játszik, szerintem az ágyban sem lehet rossz! Nem tagadom, szívesen közéjük feküdnék szendvicsbe – mondta a szemrevaló playmate.
Klapka György a reklámban még azt mondta: uram, ne a nőt, az ékszert nézze, ám le sem tagadhatná, hogy mindig is odavolt a jó nőkért.
– Uram, 18 évestől 30 éves korig bármelyik nővel lefeküdnék, akinek jó alakja van. Még a haj- és a szemszínük sem érdekel – így a 83 éves üzletember.
Falusi Mariann ellenben azokra a fiúkra vetné ki hálóját, akiknek a barátnői esetleg Klapkánál kötöttek ki és szegényeknek magányosan kellene elszenderülniük az ágyban. – Az összesre lecsapnék és ágyba bújnék velük! – mondja a Pa–Dö-Dő nagyétvágyú egyik fele.
A pszichológus szerint három fő oka van annak, hogy mind a nők, mind a férfiak szexuálisan is vonzónak találnak sztárokat.
– Egyrészt ezeket az énekeseket, színészeket látjuk az óriásplakátokon, nézzük a tévében, a moziban, halljuk a hangjukat a rádióban, olvassuk a nyilatkozataikat, így úgy érezzük, nagyon jól ismerjük is őket – mondja Lovas Zsuzsa, aki egy személyes élményét is megosztotta a Bors olvasóival.
– Korábban Angliában is éltem és egyik nap Londonban Dustin Hoffman jött velem szembe, és én majdnem köszöntem neki ösztönösen, mert ismerős volt – mondja a pszichológus.
A másik ok a szakember szerint ami miatt ágyba bújnánk hírességekkel, az a tehetség, amit vonzónak találhatunk a külső mellett. A harmadik ok pedig az, hogy ezeket a sztárokat mindig jól fésülten, szép ruhákban látjuk és tudat alatt azt gondoljuk, hogy ők mindig ilyenek, miközben reggelente a párunkat kócosan, karikás szemekkel pillantjuk meg.
Harsányi Levente Amanda Lear hálószobájába menne
A tévés műsorvezető, Harsányi Levente meghökkentő választ adott arra a kérdésre, kivel bújna ágyba.
– Én a feleségemmel bújnék ágyba természetesen, de azért belopakodnék Amanda Lear hálószobájába is, hogy végre kiderüljön a nagy titok, hogy tényleg férfi-e, és bizony Beyoncé anyját is ágyba vinném. Utóbbira talán kevesebben pályáznak, mint a lányára – mosolyodik el a műsorvezető.
Még több hírért kattintson Facebook oldalunkra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.