Egy egyszerű mulasztásból keveredett rendőrségi ügybe a Beatrice zenekar Kerekharaszton.
– Épp egy fellépésre igyekeztünk, amikor felvettük a basszusgitárosunkat, aki Hatvanban lakik. A kerekharaszti benzinkúton tankoltunk, kávéztunk és haraptunk valamit. Aztán siettünk a következő fellépésre, és elfelejtettünk fizetni – mesélte lapunknak a zenekar frontembere.
Bár Nagy Feró fia, Botond rögvest rendezte a számlát, a nyári eset nem maradt ennyiben.
– Amikor értesültünk a feljelentésről, amit a Beatrice számára bérelt autó tulajdonosának megküldött a benzinkút, azonnal rendeztük a számlát. Azt gondoltam, hogy ezzel le van tudva az ügy, és visszavonják a feljelentést, de még így is behívtak kihallgatásra, és vallomást kellett tennem – tudtuk meg a zenekar menedzserétől, Nagy Botondtól.
– Egész nyáron rengeteg koncertet adott a Beatrice, rohantunk egyik városból a másikba, így fordulhatott elő, hogy egész egyszerűen kiment a fejünkből a fizetés. Azóta már lezártnak tekinthető az ügy, bár engem igencsak meglepett, hogy mivel szabálysértésnek minősültek a történtek, nekem is vallomást kellett tennem. Sajnáltam szegény rendőrt, hogy egy ilyen nem létező ügy miatt féloldalas esszét kellett írnia – tette hozzá Feró fia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.