Ciki: üres nézőtér fogadta Demcsákékat

Demcsák Zsuzsa
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 07. 08:45
Fél évig készültek a TV2 műsorvezetői a Csupa nő című kiállításra, amely sztárparádéval kecsegtette a nézőket a Hungexpón. A csatorna nagyágyúira azonban kínosan kevesen voltak kíváncsiak.
F. F.

Foghíjas széksorok előtt produkálták magukat a TV2 sztárjai – írhatnánk a Csupa nő című rendezvényről, ha kedvelnénk a barokkos túlzásokat.

A valóság ugyanis az, hogy a komoly hírveréssel, a TV2 képernyőjén is alaposan beharangozott kiállításon, csütörtökön és pénteken csak egy-egy arra csellengő látogató huppant le a székekre, miközben Gombos Edina, Tatár Csilla vagy Demcsák Zsuzsa a színpadon parádézott a Hungexpón helyet bérelt cégek rendezvényein.

– Nem értem, miért vannak ilyen borzasztóan kevesen. A programok jók és a jegy sem drága. Tegnap tényleg alig voltak, ma már valamivel jobb a helyzet, de még mindig rettentő kevés a látogató – panaszkodott lapunknak egy standnál dolgozó munkatárs.

– Nem erre számítottunk, talán a hétvégén többen jönnek – tette hozzá reménykedve.

Pedig felkészülésben és prog­ramokban nem volt hiány. Munkatársunk pénteken, a jobban sikerült napon volt tanúja, hogy Gombos Edina a Lélek színpadnál bensőséges beszélgetést folytatott nőket érin­tő témákról három érdeklődő előtt, míg Tatár Csilla a nagyszínpadon egy divatcég ügyvivőjével értekezett. Erre a programra négyfős publikum sereglett össze. 

A legnagyobb érdeklődés a Gasztroszínpadnál volt, ahol Demcsák Zsuzsa buzgólkodott egy mozzarellás, paradicsomos rizottó körül, de még az ingyenprospektus, az ígéretes menü és a Mokka sztárja együtt sem vonzott tíznél több láto­gatót. 

A műsorvezetőnő lelkesen készült a feladatra, és reméli, hogy nem hiába.

– Már fél éve együttműködünk a szervezőkkel, a programok és a dizájn kitalálásában is részt vettünk. Nagyon élvezem ezt a feladatot, hiszen nekem van a legjobb dolgom, négy napig mennyei ételeket kóstolok. A főzésre nem gyakoroltam sokat, hiszen a gyerekeimnek is gyakran főzök különleges, változatos ételeket. Örülök, hogy ízlenek az ételek a vendégeknek, a hétvégén szerintem kifejezetten sokan lesznek, most nagyrészt dolgoznak az emberek – mondta Zsuzsa.

A szervező HG Media PR-cég munkatársától megtudtuk, egyelőre a vártnál kevesebben jöttek el a nagyszabású rendezvénysorozatra, de bíznak benne, hogy hétvégén felduzzad a létszám. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.