Bréking: Vilmos el akarta hagyni Katalint

kapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 03. 19:45
Kiderült: a britek álompárja, Katalin és Vilmos is rengeteget küzdött kapcsolatuk során. A hercegné életéről szóló most megjelent könyvből több részlet is kiderül a pár eddigi közös életéről.
Bors

Bizony nem volt mentes a hullámvölgyektől Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata sem, derült ki a napokban Angliában megjelent, Katalin: a jövőbeli hercegnő című könyvből. Katalin és Vilmos 2007-ben, öt évvel szerelmük kezdete után ugyanis szakítottak egymással.

Elsősorban Vilmos partikkal teletűzdelt életmódja futtatta zátonyra románcukat, hiszen amikor a herceg nem volt szolgálatban, akkor inkább a barátaival bulizott, ivott és más lányokkal flörtölt Londonban, ahelyett hogy Katalinnal lett volna. Állítólag Vilmos nem volt hajlandó elfogadni, hogy Katalin az egyetlen nő az életében. 

A könyv szerint a Middleton lányt sem kellett félteni, hiszen testvérével, Pippával bosszúból ő is eljárt bulizni, és a szexis ruháival az újságok címlapjára került, azt remélve hogy felhívja magára Vilmos figyelmét. Pár hónappal később, 2007 nyarán azonban Vilmos a szó szoros értelmében viszszakönyörögte magát szerelméhez, s egy romantikus, Seychelles-szigeteki békülésen megállapodást kötöttek.

Vilmos elmondta Katalinnak, hogy számára ő a nagy ő, de még nem áll készen a házasságra. Közben maga II. Erzsébet segített a jövendőbeli hercegnének a királyi udvarba való beilleszkedésben.

A nagy egymásra találás utáni áttörést 2009 karácsonya jelentette, ekkor ugyanis Carole, Katalin édesanyja számon kérte Vilmost, hogy mik a további tervei a lányával, Vilmos pedig ekkor már nem csupán eljegyzésről, illetve házasságról beszélt, hanem arról, hogy idővel gyermeket is szeretnének. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.