Stohl: be voltam tojva

izgalom
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 19. 10:45
Stohl András nem tagadta, hogy az István, a király című produkciót nagy falatnak tartotta. Talán soha nem izgult ennyire előadás előtt. Az Alföldi rendezésű rockoperát végül ováció méltatta Szegeden.
Munkatársunktól

Hatalmas érdeklődés kísérte az István, a király harmincéves jubileumi bemutatóját a szegedi szabadtérin a hét végén. Alföldi Róbert a máról szóló, ízig-vérig kortárs színházi produkciót rendezett. A nézők meglepődtek a díszleten, a szent koronát idéző hatalmas vasmonstrumon és a napjainkból vett jelmezeken.

Feke Pál is másképp és nagyobb drámai erővel játszotta Istvánt, mint eddig bárki. De Stohl is kihívásnak érezte a szerepét.

– Abban a pillanatban, amikor Robi azt mondta nekem a Nemzeti büféjében, „Megcsináljuk az Istvánt, és azt szeretném, ha te lennél a Koppány”, rögtön beugrott: hogy fogok én felnőni a Vikidálhoz? – nyilatkozta a lázadó pogány vezért alakító Stohl András, aki szerint nem érdemes összehasonlítani a két alakítást, mert ez egy teljesen más előadás.

– Mi is ugyanazt a darabot játsszuk el, csak a miénk kicsit fiatalosabb, maibb előadás lett, más felfogásban. Ritkán izgulok, de bevallom, most be voltam tojva – mondta Stohl, akinek 21 éves lánya, Luca is táncolt az előadásban, és két kisebbik lányával Ancsika is eljött megnézni a bemutatót. – Luca látja, hogyan dolgozom. Hülyéskedek is a próbákon, de ha van valami erényem, akkor az az, hogy nagyon tudok hajtani.

Buci egy fehér lovat is feláldozott az előadásban. Persze nem igazi, élő állatot mészárolt le, de a „vérfürdő” így is sokkolta a nézőket.

A közönség állva ünnepelte Alföldiéket és a két szerzőt. – Nagyon fáradt vagyok, de elégedett, mert a premier erős volt, persze az ember mindig lát benne javítanivalót, de a lényeg, hogy volt energiája az előadásnak és a közönség is vette a lapot – mondta a bemutató után Alföldi Róbert.

– Fantasztikus meglepetés volt számomra ez az előadás, és rájöttem, hogy a rendező azért nem engedett bennünket a darab közelébe, hogy ne szerzőnek érezzük magunkat a bemutatón, hanem nézőnek – fogalmazott Bródy János a premier után. A dalszövegíró azt is hozzátette: – Alföldi Róbert rendezése felemelte, általános érvényűvé tette a darab mondanivalóját.

Míg Szörényi Levente így nyilatkozott a premiert követő fogadáson: – Kösse föl a gatyáját az a rendező, aki legközelebb ehhez képest értelmezi majd az István, a királyt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.