Nagyon meggyötri a hőség Bódi Guszti szívét

Bódi Guszti
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 06. 09:45
Bár Bódi Guszti állítja: sosem volt még ilyen jól, a jelek szerint beteg szíve nehezen viseli a kánikulát. A Fekete Szemek sztárja mégis képtelen leállni, egész nyáron haknizik.
K. B. V.

A hetek óta tartó rekkenő hőség még egy fiatal, egészséges szervezetet is megvisel, a szívbetegeknek pedig egyenesen életveszély kilépni az utcára.

Bódi Gusztinak négy éve volt infarktusa, hosszú időt töltött kórházban. Májusban még egy szanatóriumba is befeküdt, ahol teljes kivizsgáláson esett át. A roma énekes mégsem tud visszavenni a tempóból: annak ellenére, hogy nehezen viseli a meleget, egy héten legalább négy-öt koncertet ad feleségével, Margóval. Az előírt gyógytornával viszont leállt, mondván, ilyen melegben inkább kerüli a megerőltető mozgást.

– Szombaton Szlovákiában léptünk fel, borzalmas meleg volt, tető sem volt a fejünk felett. Ilyenkor többször is lezuhanyozom egy nap, hideg vizes kendőt teszek a nyakamba, vizezem a fejem és rengeteget iszom – mondta az énekes, akire Margó nagyon figyel.

A szénhidrátokról már rég lemondott, Margó pedig már csak zsírszegény ételeket tesz elé. A gondos feleség még aerobik-táskájában is hord egy teljes készletet férje gyógyszereiből, és több váltás ruhát pakol Gusztinak, aki az alkoholról is lemondott infarktusa óta. Mindez azonban úgy tűnik, néha kevés.

– Ha kiszállunk a kocsiból, azonnal szakad Gusztiról a víz, és nehezen veszi a levegőt. Ilyenkor visszaül a légkondicionált kocsiba, s csak akkor száll ki, ha fel kell menni a színpadra. Múltkor kértünk ventilátorokat is a fellépésre, amit Gusztira irányítottunk – mesélte Margó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.