Meddőségi vizsgálaton látták Gáspár Győzőt

Győzike
PUBLIKÁLÁS: 2013. augusztus 11. 08:25
Győzike nem is tagadja, azért vizsgáltatta meg magát az orvosnál, mert újra kisbabát szeretne Bea asszonytól.

A legnagyobb lányuk, Evelin Amerikában tanul, a kisebbik, Virág is hamarosan kirepül a családi fészekből. A híres házaspár képtelen feldolgozni, hogy gyermekzsivaj nélkül marad a ház, így eldöntötték, hogy – talán ez az utolsó lehetőségük – gyermeket szeretnének.

– Mi ketten Beával már mindent megéltünk együtt. Voltak gyönyörű, boldog és pokoli időszakaink is, még a válópert is megindítottuk egyszer – meséli Gáspár Győző. – Ennek ellenére hatszor erősítettük meg a házassági fogadalmunkat, mert az idő múlásával ráébredtünk, hogy nekünk közös utat rendelt a sors.

Győzike nevével az elmúlt napokban megint sokszor lehetett találkozni az újságokban, a friss hírek szerint nem tud leállni a munkával, és lehet, hogy igent mond a TV2 kecsegtető ajánlatára, ami – a pletykák szerint – a Mr & Mrs című sztárpár show-ra vonatkozik, illetve egy új saját valóságshow-ra.

A híreket Győző nem erősítette meg, de komolyabban nem is cáfolt, állítólag tényleg szerződést kapott, de még nem írta alá. A munkamániát azonban határozottan tagadta.

– Ha nem lesz tévés munkám, akkor is boldog ember leszek, sőt! – mondja a híresség.

– Engem már nem a siker és nem a sok pénz tesz boldoggá, hanem a családom. De sajnos a lányok rohamtempóban önállósodnak, Evelint alig látjuk, és szerintem hamarosan Virág is saját életet akar. Itt maradunk Beával az üres és csendes házban? – teszi fel magának a kérdést, majd folytatja: – Talán még van esélyünk arra, hogy legyen egy harmadik gyermekünk.

Győző megerősítette olvasóriporterünk állításait, pénteken tényleg meddőségi vizsgálaton voltak. 

– Igen, elmentünk a Kaáli Intézetbe. Én az elmúlt időszakban nagyon sokat fogytam, nagyon sokat idegeskedtünk is, és persze – nem jó kimondani, de – öregszünk is. Kíváncsiak voltunk, hogy lehet-e még egy babánk.

Bea asszony az elmúlt években ­he­vesen tiltakozott a harmadik gyerek ellen. Vajon miért gondolta meg magát? Mint mindig, most is szűkszavúan válaszolt.

– Hiányzik a gyermekzsivaj a házból.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.