Még most sem tudja felfogni Bíró Ica, ami szeretett kedvencével történt júniusban. Yoda, az apró termetű yorkshire terrier 13-án töltötte be az ötödik életévét, ennek örömére a modell-énekesnő kerti partit szervezett neki és a barátainak. ű
Többen összejöttek, kellemes hangulatban beszélgettek, miközben a kutyák körülöttük kergetőztek. A résztvevők egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy nincs már igazi partihangulat: egy havanese kiskutya ingerülten rávakkantott Yodára. A pici eb ettől úgy megijedt, hogy kilehelte a lelkét.
– Az én pici Yodám június 13-án, pontosan ötévesen vált angyalkává – mondja szomorúan Ica. – A kertünkben, egy családtag havanese kutyus ijesztette halálra. Hihetetlen, hogy úgy megrémült a kis drágám a váratlan támadástól, hogy sokkot, illetve infarktust kapott.
A kislányom és én próbáltuk újraéleszteni, miközben rohantunk vele az állatorvoshoz, de sem én, sem az orvosok nem tudták visszahozni, pedig sokáig küzdöttek az életéért – meséli elcsukló hangon az énekesnő. – A kezeim között halt meg.
Icát megviselte az imádott Yoda tragikus halála, ezért úgy döntött, többé nem tart kutyát. Nincs ugyanis olyan eb, amely képes pótolni Yodát. De a sors másként akarta. – Csoda történt! A drámáról hírt kapott a Yorki-Hotel Kiskutyapanzió tulajdonosa, Szabó Éva – újságolja Ica.
– Átérezte a gyászomat és meghívott egy terápiás kutyakölyök-simogatásra. A panziójában él egy kétéves kisördög, Tamagochi, amely alfa hímnek képzeli magát. Arra kért, vegyem magamhoz. Megtettem, és nem bántam meg: újra boldog vagyok! Yoda örökké a szívemben él, de el kellett engednem a szivárvány másik oldalára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.