Tűzoltók mentették meg Szorcsik Vikit

tűzoltók
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 16. 12:30
Édesanyjáék panziójában lepte meg a gólya Szorcsik Vikit és párját, akik végül szakértőkkel hozatták le a tetőn rekedt állatot.
Bors

Gólya lepte meg Szorcsik Vikit és családját a baracskai panziójukban. A csinos műsorvezetőnő fél éve él boldog párkapcsolatban kedvesével, a madár érkezésére azonban senki nem számított.

A hatóságokat kellett értesíteni a váratlan vendég miatt.

– Négy éve van egy gólyafészkünk, az apukámnak köszönhetően - mondta a Borsnak Viki.

– Akkor láttuk őket először itt, köröztek a levegőben, látszólag azt a helyet keresték, ahol fészkelhetnek. Édesapám az áramszolgáltatóval szövetkezve elintézte, hogy felállítsanak még egy póznát, ahol végül le is telepedtek a madarak. Azóta minden évben vissza is jártak. Idén három fióka kelt ki, és éppen a falunapról szaladtunk haza valamiért, amikor észrevettük, hogy az egyik a panziónk tetején fekszik. Nem volt megfelelő méretű létránk és szakértelmünk sem, így a tűzoltóság segítségét kértük. Tíz perc alatt itt voltak és miután az állatorvos megvizsgálta a picit és megállapította, hogy nem sérült meg, az érdi tűzoltók is kijöttek - nekik volt megfelelő létrájuk, hogy visszategyék a picit a fészekbe - tette hozzá Viki, akinek a családjában mindenki állatbarát.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.