Túlesett az első szexen Utasi Árpi

közösségi oldal
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 18. 12:45
A szexet mesteri fokon műveli Utasi Árpi, a földeket pedig szakmával a kezében. A mesemondót az sem borítja ki, hogy rosszakarói egy férfival hozták össze. Most új barátnőt keres.
GYLF

Megdöbbentő hírek keltek szárnyra Csantavér környékén, ahol Utasi Árpit mindenki ismeri. A pletykák alapját az adhatta, hogy a Csillag születik győztesének édesanyja alig egy éve azt nyilatkozta a Borsnak: fiának még sosem volt barátnője.

A mára 21 éves fiatalemberré vált mesemondó közösségi oldalán most pedig azt látni: Árpi párra lelt. A szerencsés neve István. A mesemondó szinte kérdés nélkül mesélni kezdett a titokzatos Istvánról.

– Tudok róla, bosszant is egy picit. A barátaimmal már próbáljuk kinyomozni, hogy ki léphetett be az oldalamra –mondta Árpi, majd örömtelibb hírekkel is szolgált: – Szakvizsgát tettem, hivatalosan is mezőgazdasági gépszerelő lettem.

A lányoknál is sikeres: Árpi ugyanis a Borsnak mesélt először arról: igazi férfivá lett.

– Tavaly volt egy barátnőm, de nyáron szakítottunk. Az első szexen is túl vagyok már, ja –erősítette meg Árpi, majd kollégánknak hozzátette: – Akár már taníthatnálak is. Szeretnék majd egy másik barátnőt, de még nem találtam meg az igazit – mondta a mesék egykori királya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.