Saját repülőgépe lesz Rubint Rékának?

repülőgép
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 02. 08:35
Rubint Réka álmában sem remélte, hogy külföldi alakreformtáborába százkilencvenen jelentkeznek. Ám mivel megtelt a gép, a fitneszlady úgy döntött, felmatricáztatja a charterjáratot.
Földvári Zsófi

Hihetetlen, de a gazdasági válság kellős közepén az egyébként igencsak drága, egyhetes alakreformtáborba óriási a túljelentkezés. Pedig a szépülni vágyó lányoknak, asszonyoknak bizony mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha Rubint Rékával akarnak nyaralni.

– Azért indítottuk el már az év elején a jelentkezést, mert tisztában vagyunk vele, hogy nem olcsó az út. Háromszáznegyvenezer forintért egy vadonatúj ötcsillagos szállodába megyünk, ahol a teljes ellátás benne foglaltatik a tábor árában.

A vendégeknek nem kell külön fizetniük a homárért, sushiért és a pezsgőért sem, prémium minőségű ételt fogyasztanak, természetesen az UpDate ételekkel kombinálva. A Gundel étterem séfje küldi a szálló szakácsának a recepteket, ha valakinek például születésnapja van, akkor a helyiek elkészítik a szénhidrátcsökkentett tortáját.

Nem kérdés tehát, hogy Rékáék értenek a kényeztetéshez. A Schobert házaspár azonban még ennél is tovább ment, saját arculatukra szabatja a nyaralókat szállító repülőgépet is. – A legmerészebb álmainkban szerepelt az, hogy megtöltjük az egész repülőt. Ez most megtörtént, a charterjárat mind a százkilencven utasa a mi táborunk vendége. Ezért gondoltuk, hogy felmatricáztatjuk a járművet. A héten dől el, hogy megkapjuk-e rá az engedélyt – számolt be lelkesen a fitneszkirálynő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.